HÍREK
A lap értesülései szerint már kedd reggel elment a nyomdába a szavazólap, amelyen az OEVB múlt pénteki sorsolása szerint szerepel a három jelölt.
HÍREK
A Jobbik elnöke, aki nem jutott be a második fordulóba az előválasztáson, ezt mondta: „Nem kértem, hogy írjuk át a szabályt, hogy még a negyedik is tovább mehessen. Legyőztem az egómat a nemzetért.”
HÍREK
„Játék közben a szabályokon nem változtatunk, erről szól a demokrácia, döntsék el, kinek a neve szerepeljen a szavazólapon” - mondta az előválasztás civil kontrollját megtestesítő Civil Választási Bizottság elnöke.
HÍREK
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter hétfőn Hódmezővásárhelyen tárgyalt a jövőbeli együttműködésről.
HÍREK
Az előválasztás egyik legfontosabb kérdése jelenleg, hogy melyikük lép vissza a másik javára, ha sikerül megállapodniuk.
HÍREK
A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke szerint az előválasztáson Karácsony, de a jövő évi parlamenti választáson ő lenne a jó közös jelölt.
HÍREK
Igaz, azt a kérdést, hogy ha a közös kampányban Márki-Zay Péter lenne a miniszterelnök-jelölt, Karácsony pedig a miniszterelnök-helyettes, az intézet valamiért nem tette fel.
HÍREK
A vasárnapi nagygyűlésén a hódmezővásárhelyi polgármester azt mondta, hogy a Jobbik nem őt támogatja, így nem lesz három induló az előválasztáson. Ha Karácsony visszalép, akkor ő vállalja a küzdelmet, ha nem, akkor ő fog visszalépni, rajta nem fog múlni.
HÍREK
Schiffer András szerint Márki-Zay Péter több programeleme is a DK miniszterelnök-jelöltjének törekvéseivel harmonizál.
HÍREK
Molnár Csaba szerint Karácsony és Márki-Zay „ezzel nemcsak azt mondják, hogy nem kívánnak pártpolitikusokat látni a kormányukban, hanem azt is, hogy miniszterelnökként, koalíciós kormány vezetőjeként egymaguk szeretnének dönteni a miniszterek személyéről”.
HÍREK
A Jobbik elnöke egy posztban üzent Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek, miután kiderült, hogy közösen indulnak az előválasztás második fordulójában Dobrev Klára ellen.
HÍREK
A főleg fiatalok által igénybe vett voksolási formára leginkább a Momentum jelöltje támaszkodhatott, szavazatai 32 százaléka az interneten érkezett.
HÍREK
Miniszterelnök-jelöltként és miniszterelnökhelyettes-jelöltként mennek majd tovább, az azonban egyelőre még nem dőlt el, ki melyik pozíciót vállalja.
HÍREK
Karácsony Gergely is rendelt egy közvélemény-kutatást. A megállapodást csak ezután, az eredmények ismeretében véglegesítik.
HÍREK
Márki-Zay végső győzelmével egy csapásra menne a kukába a Fidesz teljes, jól felépített stratégiája, ennél nagyobb mélyütést pedig nehéz elképzelni. Vélemény.
Népszerű
Ajánljuk