HÍREK
Most először tett ki saját készítésű videót a nerből kiábrándult ügyvéd. Gőzerővel szervezi március 15-i rendezvényét.
HÍREK
Huszárokkal, forradalmi játékokkal és Kossuth-kiflivel is készülnek Budapest múzeumai. Ajánlunk 8 ingyenes programhelyszínt minden korosztálynak.
HÍREK
Segítőket keres a március 15-i rendezvény lebonyolításához. A bejegyzését már több ezren lájkolták és sokan biztosították a támogatásukról Varga Judit exférjét.
HÍREK
„Nem akarjuk megosztani a tömeget, a vonulásunkat ezért lemondjuk” – közölte az Egységes Diákfront, az ADOM Diákmozgalom és a Fridays For Future Magyarország, de 17 órakor várják a tömegeket a Szabad sajtó útra.
HÍREK
Sőt, Instagram-profilja is van már, egyértelműen a fiatalabb korosztály felé nyit. Egyelőre csak a korábban ismert tartalmakat kezdte feltölteni ide is, március 15-ével kapcsolatban.
HÍREK
Az egyik szervező azt mondta, hogy „a Békemenet időpontját a magyarországi és nemzetközi eseményekhez igazodva, szellemi honvédőink javaslatára” fogják meghatározni.
HÍREK
Tavaly nem a fővárosban ünnepelt a kormányfő, utoljára nagy tömeg előtt két éve, nem sokkal a választások előtt szerepelt Budapesten a miniszterelnök.
HÍREK
Az ügyvéd szerint az, hogy Orbán Viktor ismét nagy nyilvánosság előtt tartja beszédét, reakció a kialakult belpolitikai helyzetre.
HÍREK
Magyar Péter március 15-én az Andrássy útra hívta az embereket, addig is Valódi Nemzeti Konzultációt hirdetett. Az eseményig pedig naponta feltesz majd egy kérdést a Facebook-oldalán.
HÍREK
Zászlóbontás március idusán címmel hirdette meg az eseményt a Facebookon Varga Judit volt férje. A pártalapítás sem késhet soká, főleg, ha sokan lesznek kinn jövő pénteken.
HÍREK
Varga Judit volt férje korábban is jelezte, hogy a nemzeti ünnepen „zászlóbontásra” készül. Annyi már biztos, hogy az eseményre bárki kilátogathat, a helyszínt Magyar még nem árulta el.
HÍREK
Varga Judit exférje a nemzeti ünnepen sok mindent elárul majd politikai terveiről, fontos közéleti kérdésekről. Hétvégén bejelenti megmozdulásának pontos helyszínét is.
HÍREK
Magyar a napokban arról beszélt, nem tartja kizártnak, hogy valamikor politikai pályára lépjen. Most úgy tűnik, szeretné megtenni az első nagy lépést.
HÍREK
„A nemzeti ünnepen nem szabad elmenni, vagy ne menjen el mindenki vidékre, néhányan maradjanak Budapesten is, mert ezek a kis svábbogarak, ezek kitódulnak az utcára, mert látják, hogy lehet” - mondta.
HÍREK
A DK-s politikus részletesen megírta, hogy mi történt vele, és mit gondol az utcai üldöztetéséről.
HÍREK
Az igazgató szerint aktuálpolitikai áthallások vannak Petőfi verseiben. A darabban szereplő negyedikesek felháborodtak, a folyosón tiltakoztak, petíciót fogalmaztak, és aláírásokat gyűjtöttek.
HÍREK
„Budapest, miként sok szabad magyar város, köztársaság. Budapest köztársaság és az is marad” - hangoztatta a főpolgármester a Szabadságmeneten.
Népszerű
Ajánljuk