HÍREK
Ma egyre többen szégyenkeznek a világban azért, mert magyarok - mondja az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
HÍREK
A Minden Fiatal Magyarországa a miniszterelnök korábbi kijelentéseit játszotta le a vonulóknak. „Saját szavazói fütyülik ki Orbán Viktort!” - írták a felvételhez.
HÍREK
„Nem is emlékszem, mikor álltak utoljára ilyen jól a csillagok 19 nappal a választás előtt” - mondja a miniszterelnök.
HÍREK
A lelkész az ellenzék március 15-i nagygyűlésén szólalt fel, rajta kívül az ellenzéki pártok vezetői, Márki-Zay Péter és Donald Tusk, az Európai Néppárt lengyel elnöke is beszédet mondott.
HÍREK
A külügyminisztérium államtitkára azt mondta: a forradalom és szabadságharc üzenete, hogy a magyar érdeket meg kell védeni, mert „ha mi nem védjük meg, akkor helyettünk nem védi meg senki”.
HÍREK
Már a Margit-hídnál van a tömeg, haladnak tovább a Parlamenthez, ahol Orbán Viktor mond majd beszédet.
HÍREK
A műsorban arról is szó esett, hogy Tolcsvay Lászlót, az eredeti dal zeneszerzőjét nem keresték meg, de a feldolgozás készítői szerint „jogilag nem szükséges engedélyt kérni”.
HÍREK
Az akciót szervező Minden Fiatal Magyarországa szerint: „már több százezer fiatal választotta a nyugati életet. Itt az ideje, hogy ne mi menjünk nyugatra, hanem a nyugatot hozzuk el hazánkba”.
HÍREK
A lobogót Áder János köztársasági elnök és Kövér László házelnök jelenlétében, a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel. Ezzel megkezdődtek a március 15-i nemzeti ünnep programjai.
HÍREK
Az autós forgalom és a BKK járatainak útvonala is jelentősen módosul az ünnepi rendezvények miatt, összeszedtük, mire számíts.
HÍREK
A nemzeti ünnepen tartják meg a hagyományos „Gyermekvasút nyomában” húsz kilométeres nappali teljesítménytúrát. A tavasszal megnövekvő kirándulóforgalom miatt ettől a hétvégétől kezdve a vonatok már sűrűbben, 40–50 percenként indulnak a végállomásokról.
HÍREK
Az ellenzéki pártok 15 órakor tartják ünnepi rendezvényüket a Műegyetem rakparton, ahol többek között felszólal Iványi Gábor, Donáth Anna, Karácsony Gergely, Jakab Péter, Schmuck Erzsébet, Tóth Bertalan, Dobrev Klára, Márki-Zay Péter is.
HÍREK
A zeneszerző közölte, hogy nem működött közre az általa írt Nemzeti dal újra feldolgozásában, mert ha tudott volna róla, akkor másképp szólna a dal.
HÍREK
Március 12-15. között négy napon keresztül, négy tájegységben, 12 programelemmel, 9 kézműves programmal vár a Skanzen. Lesz huszártábor, lovas díszbemutatók, szablyakiállítás, kézműveskedés és főzés is.
Népszerű
Ajánljuk