HÍREK
Marcin Romanowskit többek között közpénzlopással és hatalommal való visszaéléssel vádolják, de arra hivatkozott, hogy hazájában nem kapna tisztességes eljárást.
HÍREK
Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek menedékjogának ügyében feszült egymásnak a lengyel és a magyar kormány.
HÍREK
Az ukrán külügy szerint a magyar fél tetteinek semmi köze a béke helyreállításának szándékához.
HÍREK
A Dűne-film előzménysorozatának egyik forgatási helyszínéért rajong most mindenki. Mutatjuk, hol van.
HÍREK
Este 7-kor kezdődik a díjátadó ahol kiderül, mely magyarországi éttermek kapják meg idén a Michelin Guide elismeréseit.
HÍREK
Egy nemrég létrejött megállapodás szerint a burgenlandi és a nyugat-magyarországi mentésirányítók kölcsönösen segítséget kérhetnek egymástól.
HÍREK
A csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak Bécsben.
HÍREK
Szergej Lavrov azt mondta, hogy más országok is felismerhetik a koncepció hosszú távú előnyeit. A magyar külügy egyelőre nem reagált az orosz külügyminiszter kijelentésére.
HÍREK
Bár az ELTE végzett az élen, vannak olyan szegmensei a listának, ahol más egyetemek teljesítettek jobban.
HÍREK
Határozottan növekedett a munkakeresés átlagos időtartama Magyarországon, hiszen néhány hónappal ezelőtt még 10 hónapnál is rövidebb időre volt szükség átlagosan. Ez most 12 hónap felett van átlagosan.
HÍREK
Ennek Orbán nem fog örülni: A magyarok kétharmada szerint kicsi az ország befolyása a világ dolgaira
Hiába érzi úgy a miniszterelnök, hogy méreteihez képest jelentős Magyarország diplomáciai súlya, az emberek jelentős része máshogy gondolja. Ahogy a többség nem ért egyet a keleti nyitással sem.
HÍREK
Mihajlo Podoljak a Telexnek adott interjút, amelyben a magyar–ukrán kapcsolatokról, Orbán Viktorról, Donald Trumpról és arról is beszélt, lát-e esélyt egy atomháborúra.
HÍREK
Legnagyobb, legrégebbi, leghosszabb, legmagasabb - íme 10 leg-leg-leg Budapestről. Tudod-e őket?
HÍREK
Több tucat embert szabadítottak ki a román és magyar hatóságok egy romániai bűnszervezet áldozatai közül, akik megdöbbentő körülmények között dolgoztak és éltek.
HÍREK
Akkora a hiány, hogy már a vésztartalékokat éljük fel. Van olyan nyugat-európai ország, ahol a magyar egyharmada az elektromosság piaci ára, vagy még kevesebb.
Népszerű
Ajánljuk