SZTÁRVILÁG
Magyarországon a kormány az uniós szabályoknál is szigorúbb rendelkezéseket hozott: ízesített elektronikus cigaretta és utántöltő folyadék sem forgalmazható tovább.
SZTÁRVILÁG
Idézik az emberi jogi szervezeteket is, akik szerint a döntés növeli a diszkriminációt és erősíti a transzneműekkel szembeni ellenséges hozzáállást.
SZTÁRVILÁG
Várják azokat a 18 és 50 év közöttieket, akik elveszítették a munkájukat és vállalják a 6 hónapos kiképzést. Idén 3 ezer jelentkezőre számítanak.
SZTÁRVILÁG
A magyar oldalról Mészáros Lőrinc cégcsoportja bonyolíthatja a projektet. 82 milliárd forintot csoportosítanak át a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére az idei költségvetésben. Ezt az összeget eredetileg a kormány gazdaságvédelemre szánta.
SZTÁRVILÁG
Több képviselő a hetes cikkely alkalmazását sürgette. Többen gyávaságnak tartották, hogy Orbán nem ment Brüsszelbe, megvédeni a saját törvényét.
SZTÁRVILÁG
Ezzel 436 főre emelkedett az elhunytak száma. 1169-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
SZTÁRVILÁG
Az RTL Fókusz kalkulálta ki, hány fertőzött kellene ahhoz, hogy megvédjék a többieket a megbetegedéstől. Még a legérintettebb országoknál sincs jelenleg ilyen mértékű fertőződés.
SZTÁRVILÁG
Lajosék kényszerűségből ragadtak Magyarországon. De nem bánják, hogy nem térhetnek vissza Amerikába a járvány alatt.
SZTÁRVILÁG
Budapesten kívül is van élet, de még milyen! Egy nemrég készült felmérés szerint Eger az egyik legélhetőbb magyar nagyváros. Megnéztük, hogy miért szeretnek ennyire Egerben élni az emberek.
Népszerű
Ajánljuk