JÖVŐ
A PM10-koncentráció Magyarország egyes részein 70–90 napon keresztül meghaladja az egészségügyi határértéket, ezt elégelte meg az unió.
JÖVŐ
A volt amerikai elnök szerint jó hír, hogy Biden csapata hisz a jogállamban, a multilaterális intézményben, az együttműködésben, a tudományban, a tettekben, az emberi jogokban.
JÖVŐ
Több mint 130 ezer embert oltottak be eddig, közülük 5800-an már a vakcina második adagját is megkapták.
JÖVŐ
A főpolgármester párhuzamot vont az amerikai és a magyar politikai helyzet között. Szerinte több okból is érdemes a magyaroknak Bidenre hallgatniuk.
JÖVŐ
A miniszter közölte, hogy Magyarországon a miniszterelnöki pozíciót nem lottón nyeri valaki, hanem választások útján kerül a pozícióba. Ezért szerinte a magyar vezetők minősítése a magyar emberek döntésének minősítése.
JÖVŐ
A volt amerikai elnök Magyarországot a Fülöp-szigetekkel és más ázsiai és afrikai országokkal említette egy lapon, és figyelmeztetett, hogy vannak még hierarchikus rendszerek a világban.
JÖVŐ
Először olyan bonyolultnak tűnt karácsonyra hazautazni a Felvidékre, mintha a Holdra akarnánk menni. Aztán minden másképp alakult, mint ahogy számítottunk rá.
JÖVŐ
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a tanárokat úgy küldik vissza az intézményekbe, hogy közben semmilyen fontos intézkedést nem tettek az érdekükben.
JÖVŐ
„Én láttam a kis Annácskát, amikor bezárult mögötte a zsilip ajtaja. Ő bent teljes védőfelszerelésben, mi kint, majdnem bőgve. Sosem felejtem ezt a pillanatot el” - megrendítő sorok a kórházból.
JÖVŐ
Közzétette az idei cikkeinek toplistáját a világ egyik legismertebb politikai híroldala, a magyar demokrácia állapota érdekelte a legtöbb embert a vírus után.
JÖVŐ
Török Gábor a járványkezelésről: a Fidesz hatalomgyára mindent megtett, de ez az ügy nagyon más volt
Török szerint nem elképzelhetetlen egy, a 2014-eshez hasonló kitiltási botrány sem a magyar-amerikai kapcsolatokban, a Biden-adminisztráció kemény lesz az Orbán-kormánnyal.
Népszerű
Ajánljuk