HÍREK
Sajnálja, hogy a nézők végül semmit nem hallhattak pártja jövőbeli terveiről. Biztosította a HIT Gyülekezetét, hogy semmilyen egyházat nem fognak ellehetetleníteni politikai vagy hitbeli meggyőződéseik miatt.
HÍREK
A riporter ezt írta: csalódott Rónai Egonban, akit eddig nagyra tartott. Szerinte nem volt korrekt úgy odaadni a dossziét Magyar Péternek, hogy azt nem volt lehetősége átnézni.
HÍREK
Van egy kis csavar persze a sztoriban. A Tisza Párt politikusa a Balatonon töltötte az idejét, ahol a Besenyő családtól is idézett.
HÍREK
Egyúttal gratuláltak is a Tisza Párt alelnökének az 1,3 millió szavazóhoz. De mondataik mögül nem nehéz kiérezni némi kritikát sem.
HÍREK
Nem egyszer történt már meg, hogy élő adásban hagyta ott valaki a stúdiót. Vonult már ki Németh Szilárd és Pokorni Zoltán is sértetten tévés vitáról.
HÍREK
A képviselő elmondta, hogy ő már jó ideje ki van tiltva az ATV műsoraiból, és szerinte kérdések merülnek fel a csatorna és Rogán Antal együttműködéséről. Ettől függetlenül nem ért egyet Magyar Péter kivonulásával sem.
HÍREK
Nagyon valószínű, hogy Magyar Péter pártja a legnagyobb EP-frakcióhoz csatlakozik, de a Fidesszel ellentétben ott maradt magyar kereszténydemokraták kulcsszereplői lehetnek még a döntésnek.
HÍREK
Magyar Péter és az ATV harcát elemzi Pottyondy is a legújabb videójában. Szerinte az ügy azért „nem egy olyan rejtély, ami Sherlock Holmes-t kíván”.
HÍREK
Magyar Péter után Hadházy Ákos is nekiment az ATV-nek. Szerinte a csatorna a „hibrid rezsim demokrácia-színházának” része.
HÍREK
Magyar Péter hétfő esti posztja alapján könnyen be lehet azonosítani, hogy kikről írt. Szerinte „minden érintett büszkén vállalta a nagy nyilvánosság előtt, hogy a Hit Gyülekezetéhez tartozik.” Tényi István már a NAIH-hoz fordult az ügyben.
HÍREK
Vicsek Ferenc szerint az ATV műsorvezetője hibázott. Magyar és követői a szakember szavait használják hivatkozási alapként.
HÍREK
A hétfő este kirobbant Magyar Péter-ATV háború egyre inkább elmérgesedik. Magyar kedden már egy újabb posztban bizonygatja, szerinte az ATV miért a rogáni propaganda része.
HÍREK
Orbán szerint „utcahosszal” győzték le a régi és az új ellenzéket is. Büszke Szentkirályi kampányára, arra pedig Lázár János miatt nem volt esély szerinte, hogy Vitézy legyen a fideszes főpolgármester-jelölt.
HÍREK
A propagandista nem érti, hogy lehet népszerű a Tisza Párt, „amiért hat ilyen intenzíven lejárató propagandájuk százezrekre.”
HÍREK
Bayer Zsolt indulatos kirohanásban bizonygatta, hogy most is a Fidesz nyerte a választást. Nem csak Magyarnak szólt be: szerinte a kutyapártos Kovács Gergely „egy drogos agyhalott”.
HÍREK
A miniszterelnök 17 év után adott interjút újra a mára kormányközelivé vált Indexnek. Beszélt Magyar Péterről, Szentkirályi Alexandráról és az elvesztett két mandátumról is.
Népszerű
Ajánljuk