HÍREK
A politikus friss bejegyzésében leírta, hogy a TISZA Párt elutasítja az illegális migránsok belépését az Európai Unió területére.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője szerint Lázár János évek óta törli az összes vasúti fejlesztést, miközben a kastélyához vezető alsóbbrendű utat a minisztériuma alá tartozó Magyar Közút Zrt. épp újjáépíti.
HÍREK
A fővárosi közgyűlésbe bejutott pártokkal tárgyalt a Tisza Párt elnöke. Kilenc pontban foglalta össze az egyeztetések eredményeit.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint Magyarországon politikai változás van, amit immár a miniszterelnök is tud. Szerinte az igazság legyőzi a gyűlöletet és a hazugságot.
HÍREK
Szerinte ha Orbán Viktor nem váltja le a nemzetgazdasági minisztert, akkor csődbe kormányozhatja Magyarországot.
HÍREK
50 fokos mozdonyok, ágyi poloskás pihenő, fizetős WC miatt panaszkodtak a vasutasok. A pihenőhelyek állapota miatt inkább a járművön pihennek.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője szerint több forrásból is jelentős összegekhez juthatnak majd, többek között: „jelentős adókat fog kivetni a jórészt a Nemzeti Együttbűnözés Rendszeréhez köthető magántőkealapokra” is.
HÍREK
Burkoltan elismerte a magyar kormányfő, hogy Magyar megjelenése feloldotta a Fidesz által fenntartott centrális erőteret, sőt párton belül is megváltozott a Tisza Párt megítélése.
HÍREK
A politikus szerint nem véletlen, hogy sokan nem mernek kilépni a pártból, mert ha megtennék, akkor a hatalom bosszút állna rajtuk, hisz mindenkiről lehet egy akta.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint nem sok valóságalapja van Orbán Viktor egészségüggyel, közlekedéssel és gazdasággal kapcsolatos szombati kijelentéseinek.
HÍREK
A Tisza Párt politikusa szerint a Magyar Nemzet valótlanságot állított azzal kapcsolatban, hogy ő és családja mikor kaptak egészségügyi ellátást a Honvéd Kórházban. Közérdekű adatigénylést nyújt be a Honvéd Kórházhoz és a fenntartó Belügyminisztériumhoz.
HÍREK
A kutató szerint azért tudott tovább szűkülni a különbség a Fidesz és a Tisza között, mert Magyar Péter nyertesként mutathatta be magát az EP-választások után, és azóta is más taktikával politizál, mint a korábbi ellenzéki pártok.
HÍREK
Kicsit máshogy értelmezi a közszerepléssel járó dolgokat a kormánysajtó és a Tisza Párt elnöke, aki perelni fog.
HÍREK
„Azt is állítják, hogy én a rokonaimnak intéztem ellátást a golyóálló üveggel és lehallgatás-védelemmel felszerelt VIP részlegen” - ami szerinte nem igaz. A lap ráadásul azt is felsorolta, hogy melyik rokona hányszor kapott ellátást a Honvéd Kórházban.
HÍREK
A tiszás politikus terjedelmes posztban sorolta fel, hogy mi a baj a MÁV-val, és miért felelős a vasúttársaságnál uralkodó állapotokért a miniszter.
HÍREK
Véget ért az ellenzéki politikus országjáró vasúti körútja – az előzetes tervekkel ellentétben az építési és közlekedésügyi miniszter nélkül.
HÍREK
Részletes ukázt kaptak az igazgatók, hogy mit kell, mit nem kell és mit nem szabad megmutatniuk egy, az intézménybe látogató képviselőnek.
Népszerű
Ajánljuk