HÍREK
„Méltóságteljesen, csendben vonuljunk" - többször leállították a mocskos fideszezést a Tiszás tüntetésen a szervezők.
HÍREK
Menet a bántalmazott gyermekekért és az orbáni hazugság ellen címmel összehívott demonstráción a megafonos Deák szerint alig vannak, míg a fotók szerint hatalmas a tömeg.
HÍREK
A Lánchíd pesti oldalán még most is nagy a tömeg, miközben Magyar Péterék már a Sándor Palota felé tartanak.
HÍREK
Orbán Viktor korábbi sajtófőnöke szerint politikai tőkét akarnak kovácsolni a gyermekvédelemből. A politikus a mohácsi DPK-gyűlésen nyilatkozott a Partizánnak.
HÍREK
Komoly tömeg indult el a Deák térről a Várba, a Sándor palotához. A tüntetők plüssjátékokat is visznek magukkal.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője azt kérte a tüntetésre érkezőktől, hogy hozzanak magukkal egy-egy plüssjátékot is, amit felvisznek a Várba magukkal.
HÍREK
A Deák Ferenc téren gyülekeznek, ahonnan közösen indulnak el a Karmelitához, a Köztársasági Elnöki Hivatal felé.
HÍREK
A TISZA párt vezére szombaton 15 órára a budapesti Deák Ferenc térről a Karmelita és a Köztársasági Elnöki Hivatal felé vezeti az embereket.
HÍREK
„Hála a busómaszkunknak, a legkisebb magyar most a budapestieket boldogítja” - fogalmazott Rákay.
HÍREK
A politikus szerint a miniszterelnök hónapok óta hazudik a gyermekvédelem helyzetéről. A tárca ezzel szemben a szigorú kivizsgálásokra és a feljelentésekre hivatkozik.
HÍREK
Pintér Sándor minisztériuma szerint a 47 oldalas dokumentum olyannyira nem titkos, hogy 2022-ben elküldték a szakszolgálatok vezetői részére.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke egy 47 oldalas dokumentumot mutatott be, amit állítólag a kormányzat alsóbb szintjeiről juttattak el hozzá. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat által készített jelentés szerint a gyámok 90 százaléka tud bántalmazott gyerekről. Magyar Péter úgy véli, az Orbán-kormány „végképp megbukott”.
HÍREK
A politikus szerint a dokumentum egy „majd 50 oldalas konkrét vádirat az Orbán-kormány ellen”, amelyből szerinte kiderül, hogy a miniszterelnöknek és a hatóságoknak legalább négy éve részletes információi vannak a rendszerszintű bántalmazásokról, „mégsem tettek semmit”. Azt állítja, ez nem hamisított, nem mesterséges intelligenciával készült, hanem egy szakemberek által készített, valódi dokumentum.
HÍREK
A TISZA Párt és Puzsér Róbert is az utcára hívja az embereket a hétvégén. A Szőlő utcai volt igazgatót emberkereskedelemmel és pénzmosással is gyanúsítják.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője szerint a köztársasági elnöknek „mennie kell mielőbb. A maffia többi tagjával együtt”.
Népszerű
Ajánljuk