JÁTÉK
A politikai színtér ikonikus aranyköpésekkel örvendeztetett meg bennünket 2025-ben is. Kitalálod, ki mondta ezt a 10 idézetet?
JÁTÉK
Egy postaládába dobott szórólap buktatta le a kormánypárt jelöltjét. Magyar Péter eredetileg Orbán Viktort hívta ki, de helyette a párt helyi elnökével kell megküzdenie.
JÁTÉK
A politikus a közösségi oldalán jelentette be a tömegeket érintő változtatást. Szerinte azért lenne rá szükség, hogy minden család békében és nyugalomban készülhessen az ünnepre.
JÁTÉK
Az ellenzéki politikus közösségi oldalán számolt be a TISZA Párt jótékonysági akcióiról. Szerinte a nap végén nem „a Fidesz uszítása és hazudozása”, csak a szeretet és az emberség számít.
JÁTÉK
A Tisza Párt elnöke pontban éjfélkor mond majd beszédet. A Sándor-palota viszont egyelőre nem árulta el, hogy Sulyok Tamás mikor és milyen formában szólal meg.
JÁTÉK
A Tisza Párt elnöke a Gyurcsány-korszak végéhez hasonlította a jelenlegi helyzetet. Sokkoló adatokat közölt a leggazdagabbak vagyonának duplázódásáról is.
JÁTÉK
A politikus megfizethető bérlakások építését ígérte a nehéz helyzetben lévőknek. Egyikük elárulta, felesége rákbetegsége miatt vesztette el az otthonát és került az utcára.
JÁTÉK
A TISZA párt vezetője a miniszterelnök egy korábbi nyilatkozatából is idézett, melyben arról beszélt, hogy a törvényeket be kell tartani.
JÁTÉK
A miniszter a betiltott Bors-különszámot lapozgatva gúnyolódott a magyar bírói függetlenségen, szerinte ugyanis a kialakult helyzet a nyolcvanas éveket idézi.
JÁTÉK
A Tisza Párt elnöke szerint a miniszterelnök cserben hagyja a határon túli közösségeket, ha az érdekei úgy diktálják.
JÁTÉK
A kormányfő a híveinek küldött levelében tette egyértelművé a véleményét. A kormánypropaganda vádjainak középpontjában egyebek közt Nagy Ervin színész egy kiszivárgott mondata áll.
JÁTÉK
„Fogadja el, tudom, hogy fázik, látom magán” - tukmálta a forralt bort a Tisza Párt elnöke. De a kedves gesztus mellé éles kritika is járt.
JÁTÉK
A Fővárosi Törvényszék pénteken ideiglenes intézkedésként megtiltotta a Mediaworksnek a lap online és nyomtatott formában történő terjesztését.
JÁTÉK
A Tisza Párt milliárdos kártérítési pert helyezett kilátásba a jogsértés miatt. A Mediaworks közben arra hivatkozik, nem kaptak hivatalos értesítést, ezért nem állnak le.
JÁTÉK
A Tisza Párt elnöke szerint a kormánypárt buszoztatással és tízmilliós hirdetésekkel is csak 3500 embert tudott mozgósítani. Ezzel szemben állítja, az ő rendezvényükön kétszer ennyien vettek részt.
JÁTÉK
A Fidesz országjárását bírálva Szegeden úgy fogalmazott a TISZA elnöke, hogy a kormánypárti politikusok csak „kordonok és TEK-esek százai mögött” érzik jól magukat, a szavazóik pedig csupán egy „milliárdokból szervezett utazó cirkuszt” kapnak.
JÁTÉK
A Tisza Párt elnöke lázasan is a színpadra állt, ahol a miniszternek üzent Strompová Viktória miatt. A párt bemutatta Csongrád-Csanád megyei jelöltjeit is.
Népszerű
Ajánljuk