KÉK HÍREK
Nem teljesen érthető, miért kezdett a belső szalagkorlát felé húzni az autós, de mutatványával egy vétlen közlekedőt is eltalált.
KÉK HÍREK
A közmédia nézettségi, illetve hallgatottsági adatai nem nyilvánosak, de a Google-keresésekből lehet rá következtetni. Magyar Péter csütörtöki interjúja rekordnézettséget hozhatott.
KÉK HÍREK
Lényegében nem tudtuk meg, milyen kérdésekkel készült a Kossuth Rádió riportere, mert Magyar Péter válogatott indokokkal nem hagyta szóhoz jutni. Az M1-en nyomokban még válaszolt kérdésekre a Tisza Párt elnöke, a rádióban inkább csak monológ és veszekedés váltogatta egymást.
KÉK HÍREK
A Tisza Párt elnökét fővárosi ügyekkel kapcsolatban hívták be az M1-be. Időnként arról is esett szó, de a politikus – mint fogalmazott – kihasználta, hogy 218 nap után először a közmédiában beszélhet.
KÉK HÍREK
A közmédia épülete elé várja a híveit jövő szombaton délután. Korábban több interjúkéréssel is kikosarazta őket.
KÉK HÍREK
Október 3-án szerették volna vendégül látni a Tisza Párt elnökét, amikorra várhatóan már véget ér az árvízhelyzet.
KÉK HÍREK
A miniszterelnök politikai igazgatója az M1-en ül le a TISZA Párt elnökével. Magyarország aktuális helyzetéről beszélgetnek majd az előzetes szerint.
KÉK HÍREK
A közmédia riporterei zsákpakolás közben filmezték Magyar Pétert, de mikor a politikus megszólította őket, elszeleltek.
KÉK HÍREK
A helyszínre Tatabányáról, Győrből és Komáromból is tűzoltókat riasztottak, akik egy daru segítségével emelték le a kamiont a teljesen összeroncsolódott autóról.
KÉK HÍREK
Az érintett sztrádaszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. Két baleset is történt egymáshoz közel.
KÉK HÍREK
Több autó ütközött a sztrádán. Az áldozatok - szabálytalanul - a jármű rakterében voltak, több társuk is megsérült, őket kórházba kellett szállítani.
KÉK HÍREK
Magyar Péter közmédiának adott ultimátumára utalt a youtuber, taktikai visszavonulást emlegetve.
KÉK HÍREK
A közmédia minden, EP-listát állított pártot meghívott egy jelölti vitára. A Tisza Párt politikusa már jelezte is, hogy biztosan elmegy a csatornához vitázni.
KÉK HÍREK
Több autó ütközött, ezért megálltak az úton. A férfi kiszállt, hogy megnézze, mi történt a többiekkel. Ekkor egy terepjáró is belecsapódott a veszteglő kocsikba.
KÉK HÍREK
A NVB szerint nem jogszerű a híradós tudósításban a kamerába mondani, hogy „Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz!”.
KÉK HÍREK
A port az út menti mezőgazdasági területekről fújja a szél időszakosan a sztrádára. Mindenkit arra kérnek, hogy fokozott körültekintéssel közlekedjenek, és ha azt az útviszonyok és a látási viszonyok megkívánják, csökkentsék a sebességet.
Népszerű
Ajánljuk