FELFEDEZŐ
Új vállalkozást indít a nyereményből Gregory Warren, amit idővel a fiának szeretne átadni.
FELFEDEZŐ
Az amerikai férfi még életében sem tudta átvenni nyereményét, mert nem érkezett meg a TB-kártyája időre, amit be kellett volna mutatnia. Azután meg egy szerencsétlen baleset is érte.
FELFEDEZŐ
Három hónapon keresztül hetente, havonta, illetve további két rendkívüli alkalommal rendeznek sorshúzásokat.
FELFEDEZŐ
Öt kisorsoltból csak egy vihette el a neki járó nyereményt, a többieknek nem sikerült teljesíteniük az összes feltételt. Így vasárnap az első szerencsés már rögtön 500 ezer euróért játszhat.
FELFEDEZŐ
A fődíj 78 millió forint és egy hibrid autó, de minden kétezredik résztvevő nyer átszámítva 39 ezer forintot.
FELFEDEZŐ
A biztonsági kamerák felvételei alapján valóban járt a nyertes szelvény eladásának napján az üzletben.
FELFEDEZŐ
Amennyiben a nőt nem ismerik el nyertesként, a pénzt a kaliforniai állami iskolák között osztják szét. A kaliforniai lottó szabályainak megfelelően a nyertes szelvény értékesítője 130 ezer dollárt kapott.
FELFEDEZŐ
A férfi már rég el is feledkezett a sorsolásról, amikor előkerült a 100 ezer dollárt, azaz csaknem 31 millió forintot érő szelvény.
FELFEDEZŐ
A nőt ráadásul brutálisan megverték, legutóbb pedig kokain hatása alatt okozott balesetet.
FELFEDEZŐ
A helyieknek szemet szúrt, hogy Balázs Zoltán drága autóval jár, az életvitelét kirívónak találják.
Népszerű
Ajánljuk