KULT
Szántó István, a budapesti Spago étterem vezető séfje csirkepaprikást, vadast, Eszterházy-tortát és a somlói galuskát is készít Los Angelesben.
KULT
Az apa pedig arról beszélt, hogy lánya a világ legbiztonságosabb országának tartotta Amerikát, ahol végül pont egy rendőr keze által halt meg.
KULT
A rendőrök egy akció során egy zavart férfit ártalmatlanítottak egy üzletben, eközben találták el a kislányt, aki éppen a próbafülkében tartózkodott, amikor leadták a lövéseket.
KULT
Az egyik lövedék a falon átfúródva találta el a mit sem sejtő áldozatot, aki belehalt a sérüléseibe.
KULT
Tanya Feart csütörtök óta nem látták ismerősei, már a Twitteren is gőzerővel próbálnak a nyomára akadni.
KULT
Az oltatlanok körében a megfertőződési arány 4,9-szerese, a kórházi kezelési arányuk 29,2-szerese volt a teljesen beoltott emberekhez képest.
KULT
„Itt az ideje, hogy az emberek úgy tekintsenek a védőoltásra, mint amely szükséges a jó, teljes és egészséges élethez. Ha nem vagy beoltva, sajnos, sok mindenben nem fogsz tudni részt venni” - közölte New York város polgármestere.
KULT
A ház 1 százalékos tulajdonosa előbb ingyen megkapta a teljes tulajdonjogot, majd pár hónap múlva majdnem 5 millió dollárért eladta egy offshore cégnek.
KULT
Az Ez vagyok én című dalukhoz készült elképesztő látványvilágot a Los Angeles Film Awards legjobb videóklip kategóriájában díjazták.
KULT
A színész nyakában ráadásul ott lógott egy kendő, amit csak fel kellett volna húznia az arcára.
Népszerű
Ajánljuk