FELFEDEZŐ
Két hálószoba, terasz, art deco fürdőkád és tipikus angol tűzhely keresi 96 négyzetméteren új tulajdonosát.
FELFEDEZŐ
Kínos hasonlóságok a 19. századi kolerajárványra és a jelenlegi koronavírusra adott emberi reakciók között.
FELFEDEZŐ
A Wizzair a kedd reggeli, Kassára tartó járatára foglalta át a Londonban rekedt utasok jegyeit.
FELFEDEZŐ
„Egyedülálló anyuka vagyok, két gyerekem van egyedül otthon, a fiam 19 éves lesz 3 nap múlva és megígértem neki, hogy hazajövök mindenképp, egy hónapja nem tudtam hazamenni, mert nem volt gép” - mondta sírva az egyik utas.
FELFEDEZŐ
Az ünnepekre jött haza, de a mutáns koronavírus miatt egy ideig úgy tűnt, itt ragad. Utólag úgy látja, a sok bizonytalanság ellenére megérte hazajönni.
FELFEDEZŐ
Valamikor júliusban keletkezhetett az angol mutációhoz kísértetiesen hasonló olasz variáns.
FELFEDEZŐ
A mutáns koronavírus miatt nem tudnak hazajönni, ingóságaik nagy része egy kikötőben vesztegel.
FELFEDEZŐ
Már Londontól 480 kilométerre is azonosítottak olyan fertőzöttet, aki a mutáns koronavírust kapta el.
FELFEDEZŐ
Londonban és környékén emiatt léptettek életbe minden eddiginél szigorúbb korlátozásokat. Jogos a félelem?
FELFEDEZŐ
Az utóbbi időszakban jelentősen megugrott az új fertőződések száma. Összesen már 34 millió angliai lakost érintenek a sávos rendszeren belüli legszigorúbb készenléti intézkedések.
FELFEDEZŐ
Elsősorban jótékonysági célt szolgál, másodsorban nem akarják, hogy légiutas-kísérőik kiessenek a gyakorlatból, harmadrészt meg azért, mert poén.
FELFEDEZŐ
Változatlanul jelentősek a nézetkülönbségek a legvitatottabb területeken, mindenekelőtt az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdésében.
FELFEDEZŐ
Csak egy testszínű tanga volt rajta. Az akciója sikeres volt, eddig 3,4 millió forintnyi pénz gyűlt össze.
FELFEDEZŐ
Boris Johnson brit miniszterelnök pénteken végleg menesztette politikai főtanácsadóját, Dominic Cummingst és Lee Caint, aki a miniszterelnökség kommunikációs igazgatója volt.
Népszerű
Ajánljuk