OLIMPIA
A zsűri szerint a magyar versenyző kétszer is szabálytalankodott a fináléban, ezért nemcsak a döntőből, hanem a teljes mezőnyből is kizárták.
OLIMPIA
Az 1000 méteres gyorskorcsolyadöntőből kizárt sportoló azt mondta: még keményebben fog harcolni az elsőségért.
OLIMPIA
A fiatalabb Liu fivér szerint „nagyon sok kezezés volt” a döntő elején, ő is kapott „jót és rosszat”. Ráadásul neki a futam visszafújása sem jött jól.
OLIMPIA
Két ütközésben is a magyar versenyzőt találták hibásnak a bírók a videózás után, így elvették tőle az olimpiai aranyat. Végül a kínai Zsen Ce-vej lett a bajnok.
OLIMPIA
Hosszas videózás után zárták ki az első helyen beérkező magyart. A testvére a harmadik lett.
OLIMPIA
A társai szerda reggel mennek Pekingbe. Ha minden jól megy, a gyorskorcsolyázó később követheti őket.
OLIMPIA
Ezzel átvette a vezetést az 500 méteres táv pontversenyében. A negyedik, egyben utolsó futam jövő héten lesz Hollandiában.
OLIMPIA
Az olimpiai bajnok nem érti, hogy kaphatta el a vírust, mert szerinte mindenre odafigyelt és csak edzésre járt el otthonról.
OLIMPIA
Az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó az m1 csatornának idézte fel ijesztő balesetük körülményeit.
OLIMPIA
Díjat kapott Liu Shaolin Sándor, Fehérvári Gábor Alfréd, Rácz Jenő, valamint Abosi Barni is.
OLIMPIA
Liu Shaolin Sándor gyorskorcsolyázó ötödik lett, és ezzel pontszerző helyen végzett a téli olimpián.
OLIMPIA
Feltörték az autóját, és ellopták a saját lábára készíttetett korcsolyacipőjét és minden felszerelését. Jövő hétvégén már Ázsiába menne egy versenyre.
Népszerű
Ajánljuk