KÖZÖSSÉG
De B. Tóth László és Rost Andrea macijára is licitálhattok. A befolyt pénzből fogyatékossággal élők számára teremtenek munkahelyet.
KÖZÖSSÉG
Emlékeztek a trambulinról leesett kisfiút ellátó motoros mentőre, aki véletlen épp ott volt? Kiderült: nagyon kevés ilyen motor van az országban. Ez a gyűjtés is a finisbe érkezett, az alapítók és tagok elmondták, hogy találkoztak az anyuka akciójával.
KÖZÖSSÉG
Steve Morrow üzlete nem pont úgy sikerült, ahogy tervezte, de most belevetette magát a tyúkmentő akcióba.
KÖZÖSSÉG
Néha irreálisan nagy összegekkel is, csak hogy segíthessenek - nem a megszerzés volt fontos, hanem a támogatás.
KÖZÖSSÉG
Jön a 8. Jótékonysági Maci Aukció – új, fogyatékosság-barát éttermet szeretnének nyitni a bevételekből.
KÖZÖSSÉG
Több mint négyszáz tárgyra lehet majd licitálni, beleértve a magyar származású színésznő imádott gyémántjait is.
KÖZÖSSÉG
A dedikált naptárakra ma éjfélig lehet licitálni a Facebookon, a felajánlott összeggel pedig az alapítvány állatmentő tevékenységét támogathatod.
KÖZÖSSÉG
Kétszázezer forintot fizettek Kenderesi Tamás melegítőjéért egy árverésen. Az összegre ráduplázott az úszó.
Népszerű
Ajánljuk