CÍMLAPFOTÓK
Az idei a harmadik év, hogy nyáron hosszabb időre is partmenti köztérré alakul a rakpartok egy-egy szakasza.
CÍMLAPFOTÓK
Sem turisták, sem a frakciók vendégei nem mehetnek be aznap az épületbe. Sőt, a korábban kiadott belépők sem lesznek érvényesek pénteken, így akár az újságírókat is kizárhatják.
CÍMLAPFOTÓK
Úgy tűnik, Filemon Mihály megelégelte a 60 millió forint uniós támogatásból épült sétány váratlan népszerűségét.
CÍMLAPFOTÓK
Mutatjuk, hogy pontosan mely szakaszon nem közlekedhetnek autók húsvéthétfőn este 11 óráig.
CÍMLAPFOTÓK
Az érintett szakaszon nem szűkítették az utat egy sávra, és figyelmeztető jelzéseket sem láttak kitéve az autósok.
CÍMLAPFOTÓK
Akkora porvihar volt, hogy lezárták a határátkelőhelyet Rajkánál, mert nem lehetett semmit sem látni
A lezárt határátlépő helyett a 15-ös főúton lehet átkelni Szlovákiába.
CÍMLAPFOTÓK
A budai kirándulóhely területén viharos erejű szél tombol, ágak, gallyak szakadnak le a fákról, fák dőlhetnek ki.
CÍMLAPFOTÓK
A miniszter széljegyzeteken jelölte, mi legyen a sorsa a fővárosi projekteknek, sok mellé került „Nem! Lezárni!“.
CÍMLAPFOTÓK
A Győr felé vezető oldalon történt a baleset. Csodával határos módon senki nem sérült meg.
CÍMLAPFOTÓK
A lezárás nem tartott sokáig, mivel a terület átvizsgálása során végül nem akadtak a vaddisznó nyomára. Az állat már elhagyhatta a szigetet.
CÍMLAPFOTÓK
Korábban akár egy teljes épületet is lezártak egyetlen fertőzött miatt, most viszont már csak az adott lakást helyezik karantén alá.
CÍMLAPFOTÓK
Egy tíz ember halálával végződő ürümcsi lakóháztűz miatt kezdődtek országszerte tiltakozások.
CÍMLAPFOTÓK
A város egyes részein a sertéshús árusítását is felfüggesztették, miután a hatóságok közlése szerint az egyik Covid-eset a helyi sertéshússal kereskedő ellátási lánchoz köthető.
Népszerű
Ajánljuk