KÉK HÍREK
A három férfit a héten tartott rendőrségi akció során gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozási bíró még csütörtökön dönt a letartóztatásukról.
KÉK HÍREK
Azzal gyanúsítják, hogy pornófilmet forgatott Balin, ahol ez törvénybe ütközik. A rendőrség egy hete csapott le a stúdióra, az akció során összesen 18 külföldit, köztük brit és ausztrál állampolgárokat állítottak elő.
KÉK HÍREK
A nő súlyos sérüléseket szenvedett, több csontja is eltört. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a 24 éves salgótarjáni férfit, aki ellen korábban már távoltartást is elrendeltek.
KÉK HÍREK
A 42 éves Adrian Sutilt egy összehangolt, nemzetközi akcióban fogták el Németországban. A stuttgarti bíróság azonnal elrendelte az előzetes letartóztatását.
KÉK HÍREK
D. Sándort 30 napra letartóztatták, miután halálos balesetet okozott Aszódon, majd elmenekült a helyszínről. A bíróságon azt mondta, megbánt mindent.
KÉK HÍREK
A gyúlékony habszigetelés és a bambuszállványzat is hozzájárulhatott a tragédiához. A lángok egy nyolc toronyházból álló, több ezer embernek otthont adó komplexumban terjedtek el.
KÉK HÍREK
A rendőrség őrizetbe vett egy 39 éves férfit a Kidlington melletti mezőn felhalmozott szemét miatt. Egy szemtanú szerint hónapokon át, minden éjjel teherautókkal hordták oda a szemetet.
KÉK HÍREK
Az ügyészség szerint a gyanúsítottak szabadlábon veszélyeztetnék a nyomozást és újabb bűnt követhetnének el. A bíróság hamarosan dönt a sorsukról.
KÉK HÍREK
A szövetségi rendőrség a legfelsőbb bíróság kérésére csapott le a politikusra. Még az ügyvédje sem tudja, miért vitték el a volt elnököt, akit szeptemberben 27 év és három hónap börtönbüntetésre ítélték egy puccs kiterveléséért.
KÉK HÍREK
A gyanúsítottak között van egy csapatfőnök, valamint egy apa-lánya páros is. Az apa harminc éve folyamatosan a magyar ralibajnokság versenyzője, és több kategóriában is bajnoki címet szerzett.
KÉK HÍREK
Az ügyben kedden tartottak összehangolt akciót, amelyben a NAV mintegy 450 munkatársa vett részt a rendőrség segítségével. A hatóságok megkezdték a mintegy ötven gyanúsított kihallgatását, végül tizenegy embert vettek őrizetbe.
KÉK HÍREK
A nyomozás Magyarországon indult, majd a szlovák hatóságok vették át az ügyet. A 21 éves férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van.
KÉK HÍREK
A 22 éves férfi a bíróságon beismerte a gyilkosságot. A vita egy bankkártya miatt robbant ki, ami a fiatal lány életébe került.
KÉK HÍREK
Az ügyészség a szökés, a bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt kérte a letartóztatásukat. Gyorsan döntött is róla a nyomozási bíró.
KÉK HÍREK
A gyanú szerint a dílerek rendszeresen, fesztiválokon látták el kábítószerrel a zenészeket. A bíróság még ma dönt arról, rács mögé kerülnek-e.
KÉK HÍREK
A lap szerint a vállalkozó az éttermében diákmunkásként dolgozó lányt zaklathatta. A gyanúsítottat még áprilisban letartóztatták, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.
Népszerű
Ajánljuk