SZTÁRVILÁG
A zenész a Facebookon ítélte el Lázár János balatonalmádi fórumán elhangzott, rasszistának tartott mondatait. A bírálat különösen súlyos, mivel a cigányság ügye a Miniszterelnökséghez tartozik.
SZTÁRVILÁG
A politológus a miniszter két botrányos ügye után fejtette ki a véleményét. A hibázás és a bocsánatkérés is szokatlan a Fideszben, a kettő együtt pedig különösen az.
SZTÁRVILÁG
A miniszter a Fidesz nevében mozgósításra szólított fel a Tisza Párt ellen. Szerinte ha Magyar Péterék győznek, az országban mindenki veszít, akinek van valamije.
SZTÁRVILÁG
A miniszter szerint a Fidesznek az a célja, hogy mindenkinek munkát biztosítson, és ne adjon helyet a migránsoknak.
SZTÁRVILÁG
Az ismert autószakértő a roma barátai védelmére kelt Lázár János kijelentései után. Szerinte a miniszternek a „kastély ablakából kellene körülnéznie a világban.
SZTÁRVILÁG
Az építési és közlekedési miniszter egy olyan fotót tett közzé, amin egy Lázárinfón őt kérdező nő képét összemontázsolták egy másik fotóval, amin ugyanez a kérdező valószínűleg egy felnőttfilmben szerepel. A kommentelőknek nem jött be a húzás.
SZTÁRVILÁG
A miniszter az InterCity-vécék takarításával hozta összefüggésbe a romák foglalkoztatását egy lakossági fórumon. A roma standupos erre reagált sajátos stílusában.
SZTÁRVILÁG
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány arról beszél, hogy megvédi a roma munkahelyeket a bevándorlóktól. Eközben évente 50 ezer ázsiai bevándorlót hoznak be hazánkba.
SZTÁRVILÁG
Lázár János egy balatonalmádi fórumon a romákat nevezte meg „belső tartalékként” a vonatok takarítására. A kijelentés hatalmas felháborodást keltett, roma civil vezetők a miniszter lemondását is felvetették.
SZTÁRVILÁG
A színész egy videóban fordult a roma választókhoz Lázár János szavai után. A miniszter a migránsok hiánya miatt beszélt a romákról mint „belső tartalékról”, amiből elindult az adok-kapok a két oldal közt.
SZTÁRVILÁG
Az építési és közlekedésügyi miniszter a „libsi jóemberkedés” vádjával utasította vissza a bírálatokat. Szerinte a vita nem a romákról, hanem arról szól, hogy politikai ellenfelei bevándorláspártiak, és lenáciznák a fél országot.
SZTÁRVILÁG
A TISZA elnöke szerint a miniszter szándékosan mondta bele a kamerába, hogy a kormány milyen feladatot szán a magyarországi cigányságnak. Azt írta, „Lázár szerint a felvidéki magyarok szlovákok, a romák meg arra jók, hogy a vasúti mosdókat takarítsák”.
SZTÁRVILÁG
A miniszter egy demográfiai felvetésére reagált ezzel a példával a Balatonalmádiban tartott Lázárinfóján. Szerinte nincs annál nagyobb siker, mint hogy lehetőséget biztosítottak több százezer magyar cigány fiatal számára a tanulásra és a munkára.
SZTÁRVILÁG
Lázár János odaszúrt, de azért dícsérte is Kapitány Istvánt, a Tisza Párt új szakpolitikusát. Szerinte a Fidesz nem a piacnak és nem a nagytőkének csinál politikát.
SZTÁRVILÁG
Vitézy Dávid közlekedési szakember szerint Lázár János a saját politikai oldalán gyűjti a személyes adatokat az új KRESZ kapcsán. Arra figyelmeztet, hogy aki véleményt mond, a Fidesz kampánylistáján köthet ki.
SZTÁRVILÁG
Folytatódik az adok-kapok a miniszter és a Tisza Párt elnöke között. Magyar Péter válaszára ugyanis nem kellett sokat várni. Ebben azt írta: „János, ez így nagyon gyenge”.
SZTÁRVILÁG
A miniszter egy elvesztett per után beszélt erről a Lázárinfón. Magyar Péter korábban Lázár svájci és bécsi ingatlanjairól tájékoztatta a közvéleményt.
Népszerű
Ajánljuk