SPORT
Karácsony Gergelyt és Fekete-Győr Andrást is személyesen hívta meg a válogatott meccseire. Legutóbb Budai Gyula fideszes képviselő üzente meg az ellenzékieknek, hogy ne jöjjenek ki a következő meccsekre.
SPORT
Egy nap alatt közel 50 ezer jegyet adtak el, mára pedig egy belépő sem maradt a szeptemberi meccsekre.
SPORT
Zaki Anvari inkább felkapaszkodott az Amerikába induló gépre, minthogy a tálibok uralma alatt éljen.
SPORT
A világ- és Európa bajnok német válogatott labdarúgó 75 éves volt, Alzheimer-kórban szenvedett.
SPORT
Egyelőre nem léptek pályára. Az új bajnoki szezon második mérkőzését tartalékosan is (nem játszott Neymar és Di Maria sem) simán nyerte a PSG, amely 4-2-re győzött.
SPORT
A három nő ezután többé-kevésbé levetkőzött és az alvó exfocistával csináltak több fotót is, amelyek aztán elkezdtek terjedni az interneten.
SPORT
Dráma, vígjáték és persze hihetetlen gólok. A pályán és azon kívül is akadtak olyan pillanatok az Eb-n, amik örökre emlékezetesek maradnak.
SPORT
3-1-ről jöttek vissza a svájciak, akik jól tartották magukat a hosszabbítás félórájában is. A büntetőpárbajban végül Mbappé hibázott a franciáknál.
SPORT
56 év után idén nyártól újra ugyanannyit ér egy idegenben lőtt gól, mint a hazai pályán szerzett.
SPORT
A mentők kiérkezését követően hosszú ideig küzdöttek az életéért, de már nem tudtak segíteni rajta.
SPORT
Élete végéig a beépített defibrillátorral kell élnie, de az első dolga volt, hogy kiment a csapattársaihoz látogatóba.
SPORT
„A rasszizmusnak nincs helye” – írták a Twitteren, hozzátéve, hogy büszkék a saját játékosaikra.
SPORT
A magyar válogatott a franciákkal, a németekkel és a portugálokkal játszik a pénteken kezdődő kontinensviadalon.
SPORT
A menedzsere közölte, rendkívül makacs sérülésének leküzdése után a focistánál most a fizikumának újraépítésén van a hangsúly, folytatja tovább a rehabilitációt.
Népszerű
Ajánljuk