KÖZÖSSÉG
A botrányairól is híres francia humorista csodás dolgot tett: bezárta magát, és addig nem jön ki, míg minden kutyus gazdára nem talál.
KÖZÖSSÉG
Sokan úgy tudják, 1 kutyaév 7 emberévvel egyenlő. Ez így nem igaz. Elmondjuk, hogyan számíthatod ki a kutyád életkorát!
KÖZÖSSÉG
A május 19-én kihirdetett pályamunka szerint mindössze két kis kutyafuttatóban lehet majd szabadon engedni az ebeket.
KÖZÖSSÉG
Háromnapos vizsgán állt helyt Symba és gazdája: egy hathektáros, erdős területen kellett felkutatniuk az eltűnt személyeket.
KÖZÖSSÉG
A szintén mentett és sérült Simon azonnal pártfogásába vette a még kölyök, de már sokat szenvedett Sammie-t. Különösen mély kapcsolat alakult ki a két kutya között.
KÖZÖSSÉG
Egy egészen egyedi felhívást ragasztott ki valaki, aki talált egy kutyát a Széll Kálmán tér közelében. Másvalaki egy fotót látott egy elveszett kutyáról. És összeért a történet.
KÖZÖSSÉG
Ugat, mereszti a szemeit, egyenesen ül - egyszóval mindent megtesz azért, hogy egy kis figyelmet szenteljen rá a gazdája. Hipercuki videó következik!
KÖZÖSSÉG
Hiába vetette be a legaranyosabb trükkjeit, nem játszott vele senki, csak a hús-vér gazdik hahotáztak a háttérben.
KÖZÖSSÉG
A program nagyon sikeres lett, hiszen nem csak a kutyák lettek barátkozóbbak, hanem a gyerekek is megértették a négylábúakat.
KÖZÖSSÉG
Folytatódik a keresőjáték, most a Lego állt elő egy új feladvánnyal. Lássuk, hogy megy a keresés! A megfejtési időt kommentben várjuk!
KÖZÖSSÉG
A Szilveszteri Állatmentő Ügyelet közel ezer, a petárdáktól megriadt állatot segít hazatalálni. Te is tehetsz értük.
KÖZÖSSÉG
A gazdái nem tudták, miért fogy olyan gyorsan a csavaros edény tartalma. A videofelvétel aztán mindent megmagyarázott.
Népszerű
Ajánljuk