SZTÁRVILÁG
Dögös és meglehetősen ijesztő jelmezeket, sminkeket is választottak a celebek a borzongás ünnepére.
SZTÁRVILÁG
Egy akváriumban állva zubogó vízben érkeztek a halak és kígyók, amitől még G.w.M is kiakadt.
SZTÁRVILÁG
Bár korábban a követőik kérdésére rendre azt mondták, hogy egyelőre megelégszenek két gyerekkel.
SZTÁRVILÁG
A párosnak nyelvtani hibákra kellett vadásznia a Párharc című műsorban, a feladatot elsőre teljesítették.
SZTÁRVILÁG
Az egykori szépségkirálynő elárulta, hogy párja miatt a ruhatárán is változtatott. A rapper pedig elmondta, miért tartja magát alfahímnek.
SZTÁRVILÁG
Monoki Lehel és Gyenesei Leila komolyabb vitába került a Kulcsár Edina és G.w.M alkotta párossal.
SZTÁRVILÁG
Az egykori szépségkirálynő nagyon félt az ugrástól, végül azonban sikerült rávennie magát.
SZTÁRVILÁG
VV Csoki faggatta a rappert arról, hogy kerültek közel egymáshoz az egykori szépségkirálynővel.
SZTÁRVILÁG
Az egykori szépségkirálynő szerint párja később azt mondta, jó, hogy kamerák előtt, és nem az utcán találkoztak az énekessel, mert lehet, hogy más vége lett volna a beszélgetésnek.
SZTÁRVILÁG
A pár most nem is lehetne boldogabb, a babavárás kapcsán azonban nem akartak bővebben nyilatkozni a rapper családjában lévő tradíciók miatt sem.
Népszerű
Ajánljuk