SZEMPONT
A Magvető Kiadó szerkesztőjét dolgozott együtt Krasznahorkai Lászlóval a könyvein. Elmondta, mit gondol a Nobel-díjról, és segített elhelyezni az író műveit a világirodalom térképén.
SZEMPONT
Csütörtökön délután derült ki, hogy idén a magyar író kapja az irodalmi Nobel-díjat. Krasznahorkai a svéd közszolgálati rádiónak nyilatkozott elsőként.
SZEMPONT
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
SZEMPONT
A 71 éves magyar író még januárban mondta ezt egy svéd lapnak. Hosszú évek óta az egyik legnagyobb esélyesként tartották számon.
SZEMPONT
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.
SZEMPONT
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.
SZEMPONT
A hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.
Népszerű
Ajánljuk