HÍREK
A Momentum törvénymódosítási javaslatot adott be, azzal az indoklással, hogy egy pedofil-segítőnek nem jár közpénzen luxusélet. A módosítás elfogadásához ezzel egyet kellene értenie a parlamenti képviselők kétharmadának.
HÍREK
A köztársasági elnök lemondásának is vannak szabályai, és a törvény szabályozza azt is, hogy a házelnök lép a helyébe, amíg nem választanak új államfőt.
HÍREK
Végigsöpört az európai sajtón a köztársasági elnök lemondásának híre. Sok helyütt kiemelik, hogy nem jön ez jól a pedofília ellen harcot hirdető kormánynak.
HÍREK
„Elég volt abból, hogy a Fidesz elnöke, Orbán Viktor saját hűséges pártkatonáit ülteti az egyik legfontosabb főméltóság tisztségébe, a köztársasági elnöki székbe” – írják közleményükben.
HÍREK
„Magyarország három legutóbbi köztársasági elnökéről is Orbán Viktor döntött. Kettő még a hivatali ideje lejárta előtt megbukott, a harmadik pedig csak súlytalan aláírógépként működött” - írták.
HÍREK
A köztársasági elnök bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott, vagy úgy érzik, hogy cserbenhagyta őket.
HÍREK
Kinn voltunk a péntek esti tüntetésen, ahol a tömeg a Belügyminisztériumtól a Sándor Palotáig vonult tiltakozva a pedofil bűncselekmény kapcsán gyakorolt államfői kegyelem miatt.
HÍREK
Gundel Takács Gábor után a József Attila-díjas költő is ott hagyja a köztársasági elnök csapatát.
HÍREK
Késő délután jelentette be, hogy a pedofil bűncselekményt elkövetők számára nincs kegyelem. Ezt most az alaptörvényben is rögzítené.
HÍREK
Varga Judit szerepére is rákérdeznek az ügyben. A kutató cég eddigi tevékenysége alapján nem áll messze a kormánytól.
HÍREK
Orbán Viktor közölte korábban, hogy módosíttatná az alaptörvényt, hogy ne történhessen több ilyen eset.
HÍREK
Különösen felerősödtek a hangok azután, hogy Orbán Viktor kijelentette: a pedofil bűnelkövetőknek nem járhatna kegyelem.
HÍREK
A televíziós műsorvezető nem tartja helyes döntésnek az államfő kegyelmét, és csalódott, amiért a tanácsadói pozíciója nem lehetett politikától mentes.
HÍREK
Hack Péter elmondta: K. Endre büntetlen előéletűnek fog számítani, akár gyerekek közelében is dolgozhat újra. Novák Katalin döntését már soha senki nem vonhatja vissza.
HÍREK
A műsorvezető szerint normális országban a pedofíliát támogató embert mindenki, jobbos és balos egyaránt elítéli.
HÍREK
Szégyennek és gyalázatnak nevezték a köztársasági elnök döntését. Előkerült a pedofilmaffia és a pedofillobbi kifejezés is. Péntekre tüntetést szerveznek az államfő ellen.
HÍREK
Az eseménynek már neve is van: Női Államfők Budapesti Csúcstalálkozója. Jelenleg világszerte összesen 17 női államfő van hivatalban.
Népszerű
Ajánljuk