SPORT
A Liverpool is hivatalos közleményben reagált a meg nem adott gólra. Azt írták, hogy nem kielégítő számukra, hogy nem hagytak elég időt a döntés helyes meghozatalára és hogy utólag sem javították a hibát.
SPORT
A milliárdos vállalkozó ügyvédje szerint szakszerűtlen és aránytalan volt a rendőri intézkedés, amely során eltört az ügyfele keze.
SPORT
Az egykori tévés hétfőn tért vissza a képernyőre műsorvezetőként, kedden már ki is rúgták. A kijelentései a csatorna szerint összeegyezhetetlenek az elveikkel.
SPORT
A zenekar Facebook-oldalán reagált az énekesnő válásának bejelentése után kialakult helyzetre.
SPORT
Leandro de Niro Rodriguez halálhírét az anyja jelentette be. A 79 éves színész egy szűkszavú közleményt adott ki unokája elvesztéséről.
SPORT
A Mamma Mia Club közleményében azt írta, hogy a videón látottak alapján természetesen megtették a „megfelelő intézkedéseket”.
SPORT
Pankotai Lili egy szabadszájú slam poetryt adott el a vasárnapi demonstráción. A közönségnek tetszett, a gimnáziumának nem.
SPORT
Maximum 10 köbméter vásárolható háztartásonként, az árakat pedig tűzifafajtánként maximalizálták.
SPORT
Az apasági pert elnapolta a bíróság, mert a színész nem jelent meg a pénteki tárgyaláson. Most közleményben reagált a róla szóló hírekre.
SPORT
A légiirányításnál jelentkező munkaerőhiánnyal magyarázták a késéseket. A sorozatos késések miatt az utolsó, párizsi járattal már nem tudtak visszaindulni a kollégáik a repülőtér bezárása előtt.
SPORT
Bereczki Miklós a közösségi oldalán többek között azt írta: „szembe mertem nézni az előítéletekkel és betanult reflexekkel, és megismertem sok másként gondolkodót akár a politikában, akár más területen és rájöttem, hogy jó emberek”.
Népszerű
Ajánljuk