KÉK HÍREK
Bár a jelenlévők arra bátorították, hogy ne hagyja magát, a megtámadott fiú nem védekezett, nem ütött vissza.
KÉK HÍREK
Ezzel a lépéssel valószínűleg a tanárhiányon próbálnak enyhíteni, és a pedagóguspályát igyekeznek népszerűbbé tenni.
KÉK HÍREK
A 10. és a 11. évfolyam diákhiány miatt megszűnik, a 9. évfolyam pedig már el sem indul. Szakmai konfliktusok állhatnak a háttérben.
KÉK HÍREK
Az egyik érintett lány szerint abszolút megfigyelhető a kettős mérce, mert a fiúk fotóihoz nem nyúltak, még a fürdőgatyában fotózkodó úszócsapat képeivel sem volt problémájuk.
KÉK HÍREK
A német érettségivel zárul a hét, országszerte több mint 15 ezer diák vizsgázik ma emelt- és középszinten.
KÉK HÍREK
Középszinten összesen három órán át négy féle feladatot oldanak meg a diákok, köztük szövegértésit és íráskészséget felmérőt is.
KÉK HÍREK
Középszinten ezeken kívül a középkori építészettel, a Horthy-rendszerrel és Mátyás uralkodásával kapcsolatos feladatokat is meg kell oldaniuk a vizsgázó diákoknak.
KÉK HÍREK
A járvány miatt elmaradt a hagyományos ballagás, de a pedagógusok gondoskodtak arról, hogy a diákok legalább online végigsétálhassák az intézményt, és a szerenádot is megtartották.
KÉK HÍREK
Az érettségi mellé hozzácsapott egy kétéves főiskolai képzéssel szerzett diplomát is, mellette pedig már két saját vállalkozását egyengeti.
KÉK HÍREK
Idén megtartják az előrehozott vizsgákat is - jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár.
KÉK HÍREK
Vannak, akik szerint jó döntés, hogy a középiskolák május 10-én nyitnak, és nem lesz szóbeli az érettségin. Sokan viszont felháborodtak mindezen.
KÉK HÍREK
A lapunknak nyilatkozó középiskolások azt mondják, nem szívesen mennek vissza az iskolába, mert nem tartják biztonságosnak. Az érettségizők pedig attól is tartanak, hogy pont a vizsgákra betegednek meg és kerülnek karanténba.
KÉK HÍREK
Szerintük aránytalanul nehezek voltak a feladatok ennyi idős diákoknak, ilyen rövid idő alatt.
KÉK HÍREK
Akik most alapos indok miatt nem tudtak vizsgázni, egy másik alkalommal vehetnék részt az írásbeli felvételin.
KÉK HÍREK
A köznevelésért felelős államtitkár szerint sikeres volt a védekezés a közoktatási intézményekben.
KÉK HÍREK
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a kormány és az operatív törzs, ha kell, szigorít.
Népszerű
Ajánljuk