HÍREK
Juhász több helyi lakossal is beszélt, akik a videóban elmondták, Kövér is fel szokott tűnni a medencés, tornyos épületben.
HÍREK
A lap november elején tárta fel, hogy a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány egyebek mellett külhoni magyaroknak szánt adományból vásárolt egy budai villalakást és egy luxusautót is.
HÍREK
Az Országgyűlés elnöke a norvég posta reklámja kapcsán közölte: „Mindennek van határa, csak az aljasságnak és az abszurditásnak nincs”. A kisfilm végén azonban kiderül, mi az oka a különleges alkotásnak.
HÍREK
Az eset még 2015-ben történt, Széll Bernadett egészen Strasbourgig vitte az ügyet, aminek most lett eredménye.
HÍREK
Kitették Kövér kiszivárgott beszédét a honlapjára, de nem az volt benne, ami a valóságban elhangzott
Az Országgyűlés sajtóirodája szerint a házelnök felolvasás közben változtatott a szövegen, ami nem jutott el hozzájuk.
HÍREK
Kövér még a szolgálatok munkájára is számít az ügy 'kezelésében' egy kiszivárgott felvétel szerint. A hatpárti ellenzék úgy véli: ezzel méltatlanná vált tisztségére.
HÍREK
Több ellenzéki politikus is a Facebookon reagált Kövér László azon kijelentésére, miszerint az ellenzék a legfőbb nemzetbiztonsági kockázat.
HÍREK
A házelnök egy, a Direkt36 birtokába jutott hangfelvételen arról is beszélt, hogy ennek 'kezelésében' számít a szolgálatok munkájára is.
HÍREK
A házelnök szerint „tragédia történt jó néhányszor, amikor effektív elmebajosok így vagy úgy, valamilyen okból kifolyólag kerültek az ország vezető pozícióiba”.
HÍREK
A Párbeszéd társelnöke azt mondta, a büntetés nem tántorítja el attól, hogy kiálljon az igazságért és a magyar emberekért.
HÍREK
Az Országgyűlés elnöke többek között '56-ról és a rendszerváltásról beszélt a Magyar Nemzetnek, de igyekezett mindenbe beleszőni a Gyurcsány-szálat is.
HÍREK
Korábban azért rótták ki rá, mert – a Fudan Egyetemre utalva – kínai zászlóval vegyített Fidesz logós molinóval demonstrált a Parlamentben.
Népszerű
Ajánljuk