FELFEDEZŐ
A Heti Napló mutatott be egy felvételt arról, ahogy az emberek egymásnak estek utazás közben. Egy idős nő egy gyereket piszkált azért, mert maszk volt rajta, majd egy covid osztályon dolgozó ápolónak is beszólt.
FELFEDEZŐ
70 százalék körül van az átoltottságuk jelenleg, január végéig lenne kötelező mindenkinek felvennie a vakcinát.
FELFEDEZŐ
Összesen 184 ezer vállalkozás alkalmazottait érinti az új szabály. Az 5-11 éves korosztályban is szigorítanak.
FELFEDEZŐ
A Pedagógusok Szakszervezete és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szerint 80 százalék körül lehet a bölcsődei és óvodai dolgozók átoltottsága, a kerületi vezetők is erre hivatkoznak.
FELFEDEZŐ
Februártól mindenkinek be kell oltatnia magát, aki eddig nem tette meg. Ez lehet Merkel egyik utolsó intézkedése kancellárként.
FELFEDEZŐ
Ez csaknem 15 ezer pedagógust jelent. Ha állami oktatási intézményben dolgoznak, és december 15-ig nem oltatják be magukat, fizetés nélküli szabadságra küldik őket.
FELFEDEZŐ
Horváth Péter szerint a kötelező oltás miatt „januártól összességében a munkavállalók tíz-húsz százaléka kieshet, ami egyértelműen veszélyezteti a feladatellátást”.
FELFEDEZŐ
Úgy tűnik, nincs oltásellenes képviselő a magyar parlamentben, bár a kötelező oltást sokan nem tartják célravezetőnek.
FELFEDEZŐ
De azok sem maradnak ki a bónuszból, akik már beoltatták magukat, Azokat a dolgozókat viszont, akik január elsejéig nem veszik fel az oltást, fizetés nélküli szabadságra küldik.
FELFEDEZŐ
Szerinte túl nagy az elutasítottsága, ezért nem ebben érdemes gondolkodni. Az osztrákok már bevezették, a németek gondolkodnak rajta.
FELFEDEZŐ
Úgy tűnik, nagyjából két módon lehet megállítani a korábbiaknál jóval erősebben terjedő járványt: vagy teljes lezárással, ahogy az osztrákok teszik, vagy kötelező oltással.
FELFEDEZŐ
A szakszervezet úgy látja, óriási problémát jelentene, ha nem foglalkoztathatnák tovább az oltatlan pedagógusokat.
FELFEDEZŐ
Egyelőre napirenden van a kérdés. A minisztériumokban viszont már „elvárt” az oltás beadatása.
FELFEDEZŐ
Horváth Péter szerint azok között, akik eddig megtagadták az oltást, feltehetőleg többen lesznek, akik azt kényszer hatására sem fogják vállalni.
Népszerű
Ajánljuk