KÉK HÍREK
Azt vállalta, hogy - kapcsolatainak felhasználásával - a cégcsoportot segíti állami földterületek használati és tulajdonjogának megszerzésében és a jövőben meghirdetni tervezett pályázat elnyerésében - írja az ügyészségi közlemény.
KÉK HÍREK
Ő látja el Gáspár Győző, illetve Galambos Lajos jogi képviseletét is, korábban pedig a NAV egyik magas szinten lévő vezetője volt.
KÉK HÍREK
A sztárnak - sok másik hollywoodi színészhez hasonlóan - elege lett a díjat odaítélő szövetség etikátlan és korrupt gyakorlataiból.
KÉK HÍREK
A legtöbben arra mutatnak rá kommentjeikben, hogy éppen azok vegzálják korrupció vádját kiáltva az egészségügyi dolgozókat a járvány kellős közepén, akikre inkább ráférne az átvilágítás.
KÉK HÍREK
Az ápolók és a kórházi dolgozók kaptak egy levelet, amely alapján megbízhatósági vizsgálatra kötelezhették volna őket. Ám mint később kiderült, tévedésből küldték ki nekik ezt a levelet.
KÉK HÍREK
A politikus azt ígérte, hogy kormányváltás esetén nem a miniszterelnök családja fog meggazdagodni. Nyílt beszerzéseket fognak kiírni, és a legjobb ajánlatot tevő cég nyer majd.
KÉK HÍREK
Kardos József egy dolgot szeretne csak nagyon megélni a hátralévő éveiben: „ennek a bűnös, embertelen, korrupt és hazug rendszernek a végleges bukását”.
KÉK HÍREK
Egy felszámolás alatt álló gazdasági társaság korábbi működésében érdekelt vállalkozó kért segítséget az adóhivatal központi szervénél vezető beosztásban dolgozó embertől, akivel bizalmas viszonyban áll. Mindketten tagadják a bűncselekmény elkövetését.
KÉK HÍREK
Bánki Erik: Magyarország túl átláthatóan jár el, ezért tűnik úgy, hogy nálunk több a szabálytalanság
A Fidesz frakcióvezető-helyettese reagált a Reuters értesülésére, miszerint az Európai Bizottság a közbeszerzési törvény módosítását kérte a magyar kormánytól.
KÉK HÍREK
A felmérés szerint hazánk épp olyan korrupt, mint Bulgária vagy Románia. A szervezet szerint rendszerszerűvé vált a korrupció.
KÉK HÍREK
A bűncselekményekkel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik korábbi igazgatóhelyettesének és három társának az volt a célja, hogy a „problémamentes” vámkezelést biztosítsa.
KÉK HÍREK
A „Konzultáns” fedőnevű rendőrségi akció keretében őrizetbe vettek közül hét személy - köztük több polgármester - ellen indítottak eljárást. Az őrizetbe vételek közbeszerzések befolyásolásával, illetve az Európai Unió pénzügyi érdekeinek megsértésével állnak összefüggésben.
KÉK HÍREK
Egy újságírógyilkosság, egy miniszterelnök bukása és egy új kormány kellett ahhoz, hogy Szlovákiában végre ténylegesen meginduljon a korrupció elleni harc. Tegnaptól van új főügyész is, aki szerint a főügyészség már nem csak a kiválasztottakat fogja védeni.
KÉK HÍREK
A politikai elemző szerint a nyugati demokráciák alapelve a kapitalizmus, a politikai váltógazdaság és a joguralom. Magyarország viszont az elmúlt évben a jogot leginkább eszköznek tekintette a hatalom kezében.
KÉK HÍREK
Ez az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció gyanújával kell egy volt köztársasági elnöknek bíróság elé állnia.
Népszerű
Ajánljuk