HÍREK
A halálozási számok továbbra is stagnálnak, és a kórházban lévők száma sem emelkedik meredeken.
HÍREK
A férfi tart a vakcinák mellékhatásaitól, a kórház közleménye arra utal, hogy más is állhat a háttérben.
HÍREK
Az interneten egyre többen jelentkeznek efféle összejövetelekre, hogy hamar túlessenek a betegségen. Nem mindig végződik jól.
HÍREK
A 12 csapatos mezőnyből csak kettő döntött úgy, hogy egy forint TAO-t sem igényel a járvány elleni védekezéssel összefüggésben. Az Mfor szerint a többi csapat összesen 425,1 millió forint TAO-támogatást igényelt erre a célra.
HÍREK
A nőnek újra meg kellett tanulnia járni, beszélni és enni, de mostanra teljesen felépült. Elmondása szerint gyermekei tartották benne a lelket.
HÍREK
Boris Johnson jelentette be a könnyítést, bár csak a teljes körűen beoltottaknak nem kell majd tesztelni.
HÍREK
A Magyar Nemzeti Bank több gondot is felfedezett a cégnél, például piaci manipulációt. Feljelentést is tettek.
HÍREK
Jelenleg 2921 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 176-an vannak lélegeztetőgépen.
HÍREK
A Konszenzus az Egészségért Kör Szakértői állásfoglalása szerint csak bizonyos társadalmi csoportok számára indokolt a negyedik oltás.
Népszerű
Ajánljuk