KÉK HÍREK
A gyereken védősisak sem volt, súlyosan megsérült a koponyája, életveszélyes állapotban vitték kórházba. Ráadásul nem működött a fék a biciklin, a járda pedig az út felé lejtett.
KÉK HÍREK
A modell-műsorvezető Balin szenvedett motorbalesetet. A kórház menüjével elégedett, de az étvágya elhagyta.
KÉK HÍREK
Hadházy Ákos beszámolója szerint a dokumentumot két hét után levették a kormányhivatal honlapjáról, ám ő előzőleg kimentette és most megosztotta.
KÉK HÍREK
Nyílt törések vannak a lábában, hamarosan műteni fogják. Azt ígérte, hogy az operáció után is jelentkezik majd.
KÉK HÍREK
Azonban a vele történtekkel kapcsolatban egyelőre nem szeretett volna nyilatkozni. Az Instagramra is visszatért.
KÉK HÍREK
Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt csütörtök reggelig kórházi megfigyelés alatt tartották. Magas vérnyomásával kapcsolatos tüneteivel került be a kórházba.
KÉK HÍREK
Csütörtök reggel tűnt el a kisbaba az édesanyja szobájából a Bécs 10. kerületében található Favoriten Klinikán. A rendőrség számos munkatársa a helyszínre érkezett.
KÉK HÍREK
A magyar válogatott pályaedzője már jobban van, az éjszakát is a csapattal közös szállodában töltötte. A holland sajtó szerint epilepsziás rohama volt.
KÉK HÍREK
A magyar csapat segédedzője a mérkőzés első perceiben lett rosszul. Egy amszterdami kórházba szállították kivizsgálásra.
KÉK HÍREK
Volt amelyik nem sírt, mert azt tanulta meg odabenn, hogy felesleges. Egy másikat elválasztottak kiskorú anyukájától, ami hatalmas törést okozott neki. Jenei Ilona, aki négy éve nevelőszülő, mindegyikükön próbált segíteni.
KÉK HÍREK
A család azóta sem kapott magyarázatot a történtekre, ezért hivatalos panaszt nyújtottak be a mentőszolgálathoz.
KÉK HÍREK
Három pontban foglalta össze az egykori SZDSZ-es egészségügyi miniszter, hogy szerinte hogyan kellene kezelni a mostani helyzetet. Kóka a vállalatokat is bevonná az egészségügy finanszírozáába.
KÉK HÍREK
Kórházba került Kékesi László, a P. Mobil és a Mobilmánia legendás basszusgitárosa. A zenekar lemondta a november 16-i kaposvári és a november 23-i tatabányai koncertjeiket.
KÉK HÍREK
Texasban szigorú abortusztörvények szabályozzák az orvosi ellátást: egy terhes lány három különböző kórházban próbált segítséget kérni súlyos állapota miatt. Az orvosok félelme, hogy beavatkozásuk jogi következményekkel járhat, végül az életébe került.
KÉK HÍREK
Egy DNS-teszt sokkoló felismerést hozott az Egyesült Királyságban: két nő, akiket születésükkor összecseréltek, csak most szembesült azzal, hogy egész életük egy hatalmas tévedésre épült.
KÉK HÍREK
Legutóbb szeptemberben volt kórházban az állandó alhasi fájdalmak miatt. Most még nem derült ki, hogy mi történt vele.
KÉK HÍREK
A szakrendelő diagnózisa után a kórházi vizsgálat kimutatta, hogy a baba szívműködése rendben van. Azért a rendelőbe is kerül majd három modern ultrahang készülék.
Népszerű
Ajánljuk