HÍREK
Olyan épületrészt érint a gond, ahol elsősorban mozgásszervi rehabilitációval foglalkoznak. Van olyan beteg, akinek az állapota rosszabb lett a lépcsőzés miatt.
HÍREK
A család teljesen tehetetlennek érezte magát. Többször is betelefonáltak a mentőknek, még autóval is megpróbálták elvinni a kórházba a beteget, de a nő nem bírt már felülni sem.
HÍREK
Baranyi László hétfő óta kórházban fekszik. Eleinte nagy volt az ijedtség az állapota miatt, de az idős színművész már sokkal jobban van.
HÍREK
A kassai kórház elítélte az ápoló tettét, akit felelősségre fognak vonni az eset miatt. Az ápoló szerint azonban a mentőszolgálat munkatársai utasították arra, hogy dobja ki a férfit, miután gyilkossággal fenyegette a körülötte lévőket.
HÍREK
A Szent János kórház maradt egyedüli gyermeksebészet és gyermektraumatológiai ügyeletesként Észak- és Közép-Magyarországon. 24 óra alatt 163 gyereket láttak el.
HÍREK
A katolikus egyházfőnek bélfali sérve van, amely egyre erősebb fájdalmakat okoz neki. 2021-ben már átesett egy hasonló beavatkozáson.
HÍREK
Az intézmény szerint a kollégák helytálltak, és a megnövekedett esetszámok ellenére az összes gyermeket ellátták.
HÍREK
Tóth László korábban a Belügyminisztérium helyettes államtitkárakánt dolgozott. A személyéről szóló bizalmi szavazáson a főorvosok több mint kétharmada ellene voksolt.
HÍREK
A köztársasági elnök személyesen is megköszönte a helytállásukat, és mihamarabbi gyógyulást kívánt nekik.
HÍREK
Már a baleset minden sérültjét Magyarországra szállították, a miskolci kórházban három idős asszonyt ápolnak életveszélyes sérülésekkel.
HÍREK
Az ukrán vezető, Volodimir Zelenszkij részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és elmondta azt is, hogy a mentés jelenleg is zajlik.
HÍREK
A cél az volt, hogy ez majd javítja a szexuális teljesítményét, azonban a kísérlet elég rosszul sült el.
HÍREK
Kiderült, hogy pontosan mi okozta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész súlyos rosszullétét. Lányai szerint a nehezén már túl van.
HÍREK
Hat kórházat érint a belügyminiszter társadalmi vitára bocsátott rendelettervezete, melyben az érintett ágyszámok is szerepelnek.
HÍREK
A nő életveszélyes sérülést szenvedett, azonnal meg kellett operálni. Az örjöngő beteget a pszichiátriai osztályra vitték.
HÍREK
A család közleményéből az is kiderült, hogy Gálvölgyi közeljövőre tervezett előadásai elmaradnak.
HÍREK
9.40-kor hívtak mentőt a színészhez, de fél 11-kor kiderült, hogy még el sem indult az autó érte.
Népszerű
Ajánljuk