HÍREK
Nyerges Attila akár pert is indítana, szerinte Gyurcsányék provokációra használják a nemzeti összetartozást jelképező dalukat.
HÍREK
A videót az ihlette, hogy kiderült, „a koronavírus gócpontjai a kórházak voltak az ottani fertőzések miatt” – írja a párt.
HÍREK
Az ápolók lehetővé tették, hogy az idős pár utoljára találkozhasson és elköszönhessenek egymástól. Ekkor készült az utolsó közös fotó a 92 éves férjről és 88 éves feleségéről.
HÍREK
A koronavírus-fertőzéssel érintett osztályokon viszont továbbra sem lehet látogatókat fogadni.
HÍREK
Gyuri és Katika hetvenévesek, 22 éve éltek együtt – ahogy mondják – mint a sziámi ikrek. Öt hónapja hol együtt, hol külön. Az elmúlt három hét alatt majdnem beleőrültek a külön karanténba, míg végül kaptak pár nap kesztyűs, maszkos találkozást.
HÍREK
Vesebetegség miatt kórházban volt a járvány kezdetén. Készült, hogy végre találkozhat 20 éves lányával és férjével.
HÍREK
A kómába esett, majd elhunyt nő kisfia még kórházban van. A nő testvére szerint a legszörnyűbb az, hogy a húga annyira várta, hogy végre gyermeke szülessen, de nem is láthatta őt.
HÍREK
Az asszony napokon keresztül rosszul érezte magát, végül kórházba vitték, ahol császármetszést kellett végrehajtani rajta.
HÍREK
A fiatal nő hallotta, ahogy az orvosok azon vitatkoztak, elmondják-e a kórteremben fekvőknek, hogy az idős beteg fertőzött. Azt mondta, ha az ő tesztje is pozitív lesz, feljelentést tesz.
HÍREK
A műhiba miatt súlyos, válságos állapotba került a megműtött nő. Van esély rá, hogy túléli, de maradandó sérülései lesznek.
HÍREK
A szakorvos szerint túlélheti a műhibát az asszony, de a beteg maradandó szervi és lelki sérüléseket szenvedett és hosszú lábadozás vár rá - tudta meg az ATV.
HÍREK
Kásler Miklós: az orvosok felelőssége volt, hogyan döntöttek a betegekről a miniszteri utasítás után
Azt is mondta, bárki, aki úgy érzi, nem kapta meg a megfelelő ellátást, forduljon a kórház főigazgatójához, a betegjogi képviselőhöz, vagy akár jelentkezzen az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
Népszerű
Ajánljuk