SZEMPONT
Történeti áttekintés a sok régi sérelemmel és konfliktussal terhelt orosz-ukrán viszonyról.
SZEMPONT
A brit miniszterelnök úgy gondolja, hogy elkerülhető a háború, sürgette Oroszországot, hogy hátráljanak meg.
SZEMPONT
Az orosz külügyminisztérium provokációnak minősítette, hogy az USA az orosz és az amerikai külügyminiszter genfi találkozóját megelőzően dezinformációval vádolta meg Oroszországot.
SZEMPONT
Olaf Scholz Varsóban szolidaritását is kifejezte a lengyelekkel a Belarusz által gerjesztett migránsválság kapcsán.
SZEMPONT
Az ukrán védelmi miniszter közölte, a katonai eszkaláció legvalószínűbb időpontja Oroszországgal január vége, de ez elkerülhető, amennyiben nem, akkor Ukrajna és nemzetközi partnerei visszavágnak.
SZEMPONT
Tovább nő a feszültség a két ország között, az orosz parlament szóvivője szerint éppen az ukránok kezdenek ellenségesen viselkedni.
SZEMPONT
Az elmúlt időszakban ismét nőtt Izrael és a palesztinok közötti feszültség, most pedig a megtorlás is sorra került. Továbbra is a Gázát irányító Hamászt tekintik felelősnek a területről indított támadásokért.
SZEMPONT
A doktor házát légicsapás érte, szülei, felesége és gyerekei is a romok alatt lelték halálukat.
SZEMPONT
Egy egyiptomi forrás szerint a felek lényegében megállapodtak a tűzszünetben, már csak a részleteit kell kidolgozni.
SZEMPONT
A USA már értesítette Törökországot, hogy használni fogja vizeit a fellángoló harcok miatt.
SZEMPONT
Erre azután került sor, hogy az elnök bejelentette: megállapodott a hegyi-karabahi konfliktus lezárásáról az azeri és az orosz elnökkel.
SZEMPONT
A Pedagógusok Szakszervezete alelnöke szerint most inkább 'barátkozós a hangulat'. A rendőrség arról számolt be, hogy leginkább a diákok közötti konfliktusok kezelésében segítettek.
SZEMPONT
12 millió röplapot szórnak szét a déli szomszédnál, és szemetet, cigarettacsikket is küldenek velük.
SZEMPONT
A resztoratív konfliktuskezelés ugyan nem instant csodatechnika, de jól jött akkor is, amikor két család szamurájkarddal akart egymásnak menni. A mindennapi gyereknevelésben is remekül lehet használni.
Népszerű
Ajánljuk