HÍREK
A törvénytervezet elfogadását azzal indokolták, hogy az teljes mértékben az állam és a társadalom érdekeit szolgálja.
HÍREK
A szomszédos országban a búza és a kukorica év eleje óta már így is több mint 10 százalékkal drágult.
HÍREK
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország a híresztelések ellenére részese a közös európai álláspontnak.
HÍREK
„Mi csendet akarunk, de ha ma hallgatunk, holnap eltűnünk” – jelentette ki Volodomir Zelenszkij.
HÍREK
Anthony Blinken szerint „nincs értelme a találkozónak” Szergej Lavrovval, miután Oroszország csapatokat küldött Kelet-Ukrajnába.
HÍREK
Az ukrán elnök felszólította Ukrajna nemzetközi partnereit, hogy vezessenek be szankciókat az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték ellen.
HÍREK
Erről értesítette az európai vezetőket, amivel felrúgta a 2015-ös minszki megállapodást. A német kancellár már tiltakozott a lépés ellen.
HÍREK
Az orosz elnök szerint a nyugati országok eszközként akarják használni Ukrajnát Oroszországgal szemben, ami súlyos fenyegetést jelent rájuk nézve.
HÍREK
A külgazdasági és külügyminiszter reménykedik benne, hogy hamarosan újra találkozik Joe Biden és Vlagyimir Putyin.
HÍREK
A Niu-Yorkban élők már hozzá vannak szokva a fegyverropogásokhoz és a robbanásokhoz. Míg egyesek ennek ellenére sem tartanak háborútól, mások félnek, mi vár rájuk, ha komolyabb csatározás kezdődik otthonuk közelében.
HÍREK
A Fehér Ház hajlandó dolgozni a diplomáciai megoldáson, a Kreml szerint viszont még korai lenne egy csúcstalálkozóról beszélni.
HÍREK
A fehérorosz védelmi minisztérium tájékoztatásából nem derül ki, hogy meddig maradhatnak még a NATO által 30 ezresre becsült orosz csapatok Fehéroroszországban.
HÍREK
A brit kormányfő hírszerzési adatokra hivatkozva azt mondta, az orosz invázió északról és Fehéroroszországból is megindulna. A hadműveletek részét képezné az ukrán főváros, Kijev bekerítése is.
HÍREK
A február 18-án feltöltött videók forráskódjait megvizsgálva derült ki, hogy azokat már február 16-án leforgatták.
Népszerű
Ajánljuk