KÉK HÍREK
A pályán először egy csapattársa kezdte meg az újraélesztését, majd megérkeztek a mentők, akik kórházba szállították a fiatalt.
KÉK HÍREK
Közeledik a 10 éves évfordulója Michael Schumacher síbalesetének: a súlyos sérülés 2013. december 29-én történt a francia Alpokban. Schumachert 2014 szeptembere óta nem látták a nyilvánosság előtt.
KÉK HÍREK
„Az élet igazságtalan” – mondta el Ralf Schumacher. Szerinte el kell fogadniuk a hétszeres F1-világbajnok állapotát.
KÉK HÍREK
A csecsen elnök nem egyszer tett már hűségesküt az orosz elnök mellett, a Wagner-lázadás idejére is felajánlotta szolgálatait.
KÉK HÍREK
A férfi saját testével védte gyerekeit, akik közül lánya továbbra is életveszélyes állapotban van.
KÉK HÍREK
Szabolcs arra készült, hogy feleségül vegye párját, akivel két kisgyereket nevelnek. A család szerint azonban már csak az imában bízhatnak.
KÉK HÍREK
Angéla szerint testvérének semmi baj nem volt, és békésen várta három évvel ezelőtt, hogy leszedjék a fáról. Még fotót is készített a felette köröző mentőhelikopterről.
KÉK HÍREK
Miriam Visintin 1991 karácsonyán esett kómába egy autóbaleset után. A férje azóta sem mozdult el mellőle.
KÉK HÍREK
Krisztina 11 hetes terhes volt, amikor a párja váratlanul rosszul lett. Ricsi azóta sem beszélni, sem mozogni nem tud, de egy intenzív rehabilitáció segíthetne rajta.
KÉK HÍREK
A kórházban sem vesztette el életkedvét Kamuti Jenő, mert még egy üveg „jófajta vörösbort” is kért a látogatóktól.
KÉK HÍREK
Harminc méh a testébe is bejutott a száján keresztül. Az orvosok szerint idővel teljesen fel fog épülni.
KÉK HÍREK
Archie Battersbee-nél még tavasszal állt be az agyhalál, orvosai szerint menthetetlen volt, de a szülők a végsőkig harcoltak érte.
KÉK HÍREK
A nőnek újra meg kellett tanulnia járni, beszélni és enni, de mostanra teljesen felépült. Elmondása szerint gyermekei tartották benne a lelket.
KÉK HÍREK
Arra ébredt fel a koronavírus miatt kómába esett brit kismama, hogy már mellette fekszik a kisbabája
Nem sok esélye volt, hogy meggyógyuljon, de a férje mindvégig bízott benne. Már a saját lábán jár, karácsonyra haza akar menni a családjához.
KÉK HÍREK
Negyven, az intenzív osztályon fekvő betegből mindössze ketten élték túl a vírust – mesélte a fideszes honatya.
Népszerű
Ajánljuk