HÍREK
A gyilkosság megrázta a helyieket. A férfi elszökött, Frankfurtban fogták el, és most adták ki a magyar hatóságoknak.
HÍREK
'Csodálatos, szép lány volt, és nagyon jólelkű' - teljesen összetört a Kőbányán megölt lány családja
Édesanyja szerint Kata nem is feltételezte, hogy volt barátja bántaná őt. Mindenkiben megbízott, lehet, hogy ez is okozta a végzetét, mondta sírva.
HÍREK
A Kontúr Egyesület január végén egy hivatalos levélből tudta meg, hogy az önkormányzat felmondta a bérleti szerződését annak helyiségnek, amit már 2015 óta közösségi térként használtak.
HÍREK
16 másodperc alatt lehet drogot venni a Hős utcában – a TEK-esek mellett megy a nagyüzemi terjesztés
Szinte fillérekért lehet hozzájutni a szerhez, így nem csoda, hogy már reggeltől sorban állnak érte.
HÍREK
A nem mindennapi program célja, hogy minél többen megismerjék a különleges földalatti labirintust.
HÍREK
Az egyik autó sofőrjét a tűzoltók csak úgy tudták kiszabadítani, hogy lefeszítették a kocsiról a műszerfalat.
HÍREK
A tervek szerint a 2-es metró végállomása lett volna, de ebből semmi nem lett. Kilenc éve elhagyatottan áll, és egyre csak pusztul.
HÍREK
A biztonsági felvételek alapján keresi a rendőrség a 10 férfit, közöttük Servat Gluhic-ot is, akik megverték és megzsarolták a fuvarozó cég dolgozóit.
HÍREK
Az év nagy részében itt 8 méteres vízoszlop magasodik, most viszont pár napra leengedték, és mi is körülnézhettünk.
HÍREK
1962-től Kis Pilóta néven, cukrászdaként működött, ám 4 évvel később belecsapott a villám, és leégett. Helyére később egy másik repülőt állítottak.
Népszerű
Ajánljuk