HÍREK
Kenneth Smith ügyvédei szerint a kivégzés módja sértheti az amerikai alkotmány kegyetlen büntetéseket tiltó passzusát, de szerintük már az is alkotmánysértő, hogy másodszorra próbálják meg kivégezni védencüket.
HÍREK
Több, mint 33 évet várt a halálos ítélet végrehajtására, közben egyszer már életfogytiglanra változtatták a büntetését, majd újból halálra ítélték.
HÍREK
Az ügyben megszólalt az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője is. John Kirby szerint Oroszország erői továbbra is alulképzettek, alulfelszereltek és felkészületlenek a harcra. A kiképzetlenebb katonákat egyszerűen tömegével vetik be, egyfajta golyófogóként a hadszíntéren.
HÍREK
Ramandeep Kaur Mann altatót kevert a férfi ételébe, majd mikor elaludt elvágták a torkát. A nőt halálra ítélték.
HÍREK
Anthony Sanchez betörés miatt ült börtönben, amikor kiderült, hogy ő ölhetett meg egy egyetemistát 1996-ban. A férfit tegnap végezték ki méreginjekcióval.
HÍREK
A nyugdíjas nő azt állítja, ma is napi rendszerességgel követik, telefonon is zaklatják, de korábban ötmillió forintért egy bérgyilkost is rá akartak küldeni.
HÍREK
Alabama lesz az első olyan állam, ahol tiszta nitrogént használnak a halálbüntetések végrehajtásánál
Kenneth Eugene Smith-t bérgyilkosság miatt ítélték halálra. A kivégzési formát ellenzők emberkísérletet emlegetnek.
HÍREK
A férfi először összeverte, majd megfojtotta édesapját, később pedig egy másik embert is megpróbált megölni.
HÍREK
Richard Roose tréfából csak hashajtót akart tenni az ételbe, de ezt is kínzás hatására vallotta be. Büntetésével példát akartak statuálni, hogy elfojtsák a mérgezni vágyók kedvét.
HÍREK
Az amerikai apa kegyetlen családirtásáról azt mondta az ügyész, hogy messze ez a legszörnyűbb és legborzasztóbb bűncselekmény, amit valaha látott.
HÍREK
Hidegvérrel válaszolt, de végül nem kapta meg a halálos injekciót, egészen döbbenetes fordulatot vett a története.
HÍREK
Azzal vádolták őket, hogy egy másik országban kaptak fegyveres kiképzést, és terrorcselekményeket akartak végrehajtani. 2023-ban már 36 embert végeztek ki a királyságban.
HÍREK
Pataki a mozgósításkor vonult be, korábban a piacon dolgozott, zöldségeket, gyümölcsöket árult. Feleségét és két kicsi gyerekét hagyta hátra, mikor a frontra indult.
HÍREK
A 19. században egy belvárosi állami fogház udvarán működött egy kivégzőhely, ahol a hóhér is legendás volt, nem beszélve egy felkapott akasztásról.
HÍREK
Egy megrázó felvétel terjed a neten, amelyen egy ukrán egyenruhás, fegyvertelen férfit több lövéssel kivégeznek.
Népszerű
Ajánljuk