KÉK HÍREK
Az épület alatt található pince szerencsére üres volt, és a közművek sem sérültek, de a helyszínt lezárták. A tűzoltók és a hatóságok vizsgálják az esetet.
KÉK HÍREK
Az RTL úgy tudja, a hűtőrendszerből jutott ki a vegyi anyag. A dolgozók mind enyhe mérgezést szenvedtek: égő, kaparó torokfájdalomra és köhögésre panaszkodtak.
KÉK HÍREK
A Konferencia-ligában a kieséses szakaszba jutott fővárosi együttes a sikerével átvette a vezetést a tabellán.
KÉK HÍREK
Volt, akit agyrázkódással és súlyos fejsérüléssel vittek kórházba. Az ukrán fiatalok egy karate versenyre tartottak Horvátországba.
KÉK HÍREK
57-en utaztak a buszon, köztük gyerekek is. Egyikük súlyosan, kilencen pedig könnyebben megsérültek.
KÉK HÍREK
A Bécsből Kijevbe tartó buszon 25 ember sérült meg, négyen közülük súlyosan. A rendőrség büntetőeljárást indított a balaeset miatt.
KÉK HÍREK
Kilenc nap alatt 23 színpadi produkció öt helyszínen - ezt ígéri a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja. Egy kis ízelítő a felhozatalból.
KÉK HÍREK
Egy korábbi időszakban a munkatársukat is elvesztették az osztályon, amit Deák Csilla vezető ápoló szerint azóta sem tudtak feldolgozni.
KÉK HÍREK
Az érdeklődő közönség három helyszínen tizenöt versenyelőadást és öt versenyen kívüli produkciót láthat a határon túli és anyaországi magyar színházakból.
KÉK HÍREK
Megszökött a kórház Covid-osztályáról pár órával azután, hogy bevitték, és már csak a holttestét találták meg. Fia szerint, ha nem kapja el a vírust, még ma is élne.
KÉK HÍREK
Révész Attila korábban azt mondta, úgy próbáltak javítani a légiós focisták teljesítményén, hogy összehívta a párjaikat és beszélgetett velük. Többek között megkérte őket: ne várják el azt, hogy éjszaka a futballista keljen fel a gyerekhez.
KÉK HÍREK
A Kisvárda sportigazgatója többek között azt mondta a feleségeknek, hogy a meccsek és edzések után a nők hagyják a focistákat pihenni, ne terheljék házimunkával őket.
Népszerű
Ajánljuk