FELFEDEZŐ
Már 18 évesen kiderült, hogy endometriózisa van. Ekkor le is mondott arról, hogy anya legyen. Éppen ezért igazi áldásnak tartja, hogy négy gyermeket is szülhetett.
FELFEDEZŐ
A koronavírus-fertőzött nőnek kevés esélye volt a felépülésre, de már reménykedve tervezi a jövőt családjával.
FELFEDEZŐ
A tragikus eset miatt egy másfél éves kislány is félárván maradt az újszülött kisfiú mellett.
FELFEDEZŐ
A fiatal nő parkolni próbált, amikor két autónak is nekiütközött, majd a vízben landolt. Ő és a baba is jól van.
FELFEDEZŐ
Először azért nem akarták fogadni, mert a negatív koronavírus-tesztje négy órával régebbi volt az előírt érvényességi időnél. Végül befektették, de már késő volt.
FELFEDEZŐ
A 21 éves lány 8 hónapos terhesen kapta el a vírust, végül három hónapig volt az intenzíven. Korábban tartott a vakcinától, most viszont már bánja, hogy nem oltatta be magát hamarabb.
FELFEDEZŐ
Arra ébredt fel a koronavírus miatt kómába esett brit kismama, hogy már mellette fekszik a kisbabája
Nem sok esélye volt, hogy meggyógyuljon, de a férje mindvégig bízott benne. Már a saját lábán jár, karácsonyra haza akar menni a családjához.
FELFEDEZŐ
A nő teljesítményét el is ismerték a cégnél, később mégis hátrányosan megkülönböztették anyasága miatt a bíróság szerint.
FELFEDEZŐ
Szőke-Vígh Emese és Németh Regina egyedi, anyáknak szóló ruhamárkát hozott létre. Céljuk, hogy mosolyt csaljanak az anyukák arcára.
FELFEDEZŐ
A babákat sikerült megmenteni az orvosoknak, de a második trimeszterben lévő anya szervezete feladta a harcot a kórral szemben.
FELFEDEZŐ
A cél az, hogy a kisgyermekes szülők GYES vagy GYED mellett a korábbiaknál könnyebben vállalhassanak munkát.
FELFEDEZŐ
A település ügyeivel foglalkozó Facebook-oldal szerint volt olyan kismama, akit az 52 kilométerre lévő nyíregyházi kórházba irányítottak, miután este megindult nála a szülés.
FELFEDEZŐ
Az énekesnő két népszerű magyar TikTok-felhasználóval készített egy humoros videót, amiben teljes alakját láthatjuk.
FELFEDEZŐ
A kismama először azt hitte, barátja csak viccel, de miután rájött, hogy nem, komoly lépésre szánta el magát.
Népszerű
Ajánljuk