FELFEDEZŐ
A műsorvezető három rövid mondatban foglalta össze a véleményét, miután azonnali hatállyal menesztették a Madách Gimnázium igazgatóját.
FELFEDEZŐ
Egykori diákként és anyaként reagált az igazgató kirúgásának hírére. Szerinte a Madáchban a tanulók eddig is használtak mobilt, ez azonban nem ment a tanulás rovására.
FELFEDEZŐ
A tantestület megdöbbenéssel és mélységes felindultsággal fogadta Mészáros Csaba menesztését, aki 24 évig vezette az intézményét.
FELFEDEZŐ
A Belügyminisztérium szerint egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.
FELFEDEZŐ
Eddig tartott a Williams csapat türelme Logan Sargeanttel szemben. 23 év után az első argentin pilóta jöhet a mezőnybe.
FELFEDEZŐ
Thoma László református lelkész a kegyelmi ügy kirobbanása után arról beszélt, hogy Balog azzal segítene a legtöbbet a református közösségnek, ha lemondana minden tisztségéről.
FELFEDEZŐ
Láthatóan nem neheztel a miniszterre, amiért fel kellett állnia a székéből. A pohár szerinte „félig teli” van.
FELFEDEZŐ
Egyelőre nem tudni, hány esetről van szó, mert nem adtak hivatalos tájékoztatást. Az ország különböző pontjain található kistelepülések mellett budapesti fiókok is szerepelnek a listán.
FELFEDEZŐ
A Telex értesülései szerint a teqball-asztalok gyártása és értékesítése szinte teljesen leállt, és az elmúlt időszakban inkább csak adományoztak a készletből. A gyártás újraindítását 400 megrendeléshez kötötték, de a keddi elbocsátások azt mutatják, hogy csak néhány megrendelést kaptak.
FELFEDEZŐ
Az egykori műsorvezető elmondta, hogy már többször rátámadtak, de azt is elárulta, hogy jelentkezett tartalékos katonának is. Mivel novemberben tölti be a nyugdíjkorhatárt, vagyis a 65 évet, végül mégsem vágott bele.
FELFEDEZŐ
Szakmai körökben nagy meglepetést okozott a menesztés híre, hiszen Zakar Andrással szakmailag elégedettek voltak, projektjei nemzetközi díjakat is nyertek.
FELFEDEZŐ
Hónapokig zaklatta egy 9 éves diákját egy sárkeresztúri tanító. Végül a szülők lebuktatták, de az iskola csak akkor lépett, amikor már a nyilvánosság elé került az ügy.
FELFEDEZŐ
„Sajnos az a magyar iparpolitika, ami az összeszerelő üzemmé tette ezt az iparágat, ez most megbosszulja magát, mert a kockázat az Magyarországon van” – mondta Bod Péter Ákos.
FELFEDEZŐ
A bíróság végül 5 millió forint kártérítést és annak kamatait ítélte meg a tavaly kirúgott dolgozónak.
FELFEDEZŐ
A mátészalkai fórumon arról beszélt, hogy egyre többen mernek kiállni annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket és körlevelek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.
FELFEDEZŐ
Asztalos Sándor mindezt cáfolta, de letiltotta az interjút, melyben a cáfolatot elmondta. Más is panaszkodott arra, hogy fenyegetést kapott a falu vezetőjétől.
Népszerű
Ajánljuk