SZTÁRVILÁG
Az énekes ezt súlyos csapásként élhette meg. Ráadásul nemrég faképnél hagyta a PR-ügynöke is.
SZTÁRVILÁG
A cég szerint az autóiparban lévő megtorpanás miatt a teljes kapacitásuk negyedére csökkent a feladat, ezért leépítésre kényszerültek.
SZTÁRVILÁG
Reagált a színház Verebes Linda posztjára, miszerint szülési szabadsága miatt rúgták ki a színésznőt
Az intézmény azt is közölte, nem társulati formában működnek, és ez azt is jelenti, hogy nincsenek alkalmazott művészeik és határozatlan idejű foglalkoztatási kötelezettségük bárkire nézve, hiszen a színészekkel darabszerződést kötnek.
SZTÁRVILÁG
A közlekedési szakértő szerint Lázár János építési és közlekedési miniszter így próbálja hárítani a felelősséget.
SZTÁRVILÁG
Nagy Gábor 2021 decemberében vette át a MÁV-HÉV irányítását, de 2019 óta dolgozott a cégnél.
SZTÁRVILÁG
Diákok, tanárok és szülők tiltakoznak Mészáros Csaba igazgató leváltása ellen. Hétfőre szervezték az eseményt.
SZTÁRVILÁG
A diákok, szülők és tanárok többsége madáchos pólóban vagy fekete ruhában fejezte ki szolidaritását Mészáros Csabával.
SZTÁRVILÁG
Hangsúlyozta, hogy tanárként maradni fog a Madáchban. Szerinte ha a tantestület ugyanilyen erős és egységes marad, akkor egymás után lőhetik ki a saját igazgatóikat, a Madách meg fog maradni.
SZTÁRVILÁG
Nemcsak a gimnázium diákjai mentek el az este hétre meghirdetett tüntetésre, hanem más iskolák tanulói is az egyre nagyobb tömegben vannak.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető három rövid mondatban foglalta össze a véleményét, miután azonnali hatállyal menesztették a Madách Gimnázium igazgatóját.
SZTÁRVILÁG
Egykori diákként és anyaként reagált az igazgató kirúgásának hírére. Szerinte a Madáchban a tanulók eddig is használtak mobilt, ez azonban nem ment a tanulás rovására.
SZTÁRVILÁG
A tantestület megdöbbenéssel és mélységes felindultsággal fogadta Mészáros Csaba menesztését, aki 24 évig vezette az intézményét.
SZTÁRVILÁG
A Belügyminisztérium szerint egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.
SZTÁRVILÁG
Eddig tartott a Williams csapat türelme Logan Sargeanttel szemben. 23 év után az első argentin pilóta jöhet a mezőnybe.
SZTÁRVILÁG
Thoma László református lelkész a kegyelmi ügy kirobbanása után arról beszélt, hogy Balog azzal segítene a legtöbbet a református közösségnek, ha lemondana minden tisztségéről.
SZTÁRVILÁG
Láthatóan nem neheztel a miniszterre, amiért fel kellett állnia a székéből. A pohár szerinte „félig teli” van.
SZTÁRVILÁG
Egyelőre nem tudni, hány esetről van szó, mert nem adtak hivatalos tájékoztatást. Az ország különböző pontjain található kistelepülések mellett budapesti fiókok is szerepelnek a listán.
Népszerű
Ajánljuk