HÍREK
Az országok mindazonáltal dönthetnek úgy, hogy ezt kiterjesztik azokra az uniós utazókra is, akik más védőoltást kaptak, például Szputnyik V-t vagy Sinopharmot – közölte az Európai Bizottság.
HÍREK
Késmárky András ezzel az ismétlőoltásokat adta volna be, de ez most csúszni fog. A Magyar Orvosi Kamara győri elnöke szerint nem egyedi problémáról van szó.
HÍREK
A tesztelés során kiderült, hogy néhány ember szervezete két adag oltás után sem termelt megfelelő mennyiségű antitestet.
HÍREK
Csak olyan vakcinára adják, amit engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség. Persze még engedélyezheti a többit is.
HÍREK
Az amerikai lap szerint a Sinopharm ára olyannyira magas, hogy ezzel a világ legdrágább vakcinája.
HÍREK
Már több mint 100 millió dózist hoztak forgalomba, és 60 millió oltást be is adtak. Így egyre több tapasztalat gyűlik össze a Sinopharm oltóanyagáról.
HÍREK
Gulyás Gergely szerint, ha az EU rábólint, a nyugati beszerzésekről szóló szerződéseket is közzéteszik.
HÍREK
Ez főleg a kínai vakcinák beadásának köszönhető, de még mindig 700 ezer fel nem használt vakcina van az országban.
HÍREK
A toxikológus reagált arra, hogy néhány héten belül megváltozott a véleménye a kínai vakcinával kapcsolatban. Korábban ellenezte, viszont most már ajánlja a Sinopharm oltóanyagát.
HÍREK
Egy brit orvosi szaklap összesítése szerint a kínai Sinopharm vakcinája 12-szer annyiba kerül, mint a legolcsóbb, AstraZeneca-vakcina.
HÍREK
A képviselő szerint ezekben „utalás sincsen arra, hogy a vakcina hatékonyságáról dokumentumokat, részletes vizsgálati eredményeket” kaptak volna a magyar hatóságok.
HÍREK
„Remélem, ebolával” - kommentelte az Orbán beoltásáról készült fotó alá egy balmazújvárosi képviselő
Hüse János később úgy fogalmazott: „a tehetetlen düh és elkeseredettség eredményezte ezt a meggondolatlan kommentet”.
HÍREK
Először a Pfizer/BionTech-oltóanyagot adták be neki, második alkalommal már a kínai vakcinát. A férfi nem sokkal később rosszul lett.
HÍREK
Múlt héten megkezdték az oltást a sokat vitatott Sinopharm vakcinával. Gryllus Dániel és két másik érintett mesélte el, miért mondtak rá igent.
HÍREK
A miniszterelnököt a kínai vakcinával oltották be. Orbán az oltás után videóban jelentkezett a közösségi oldalán.
Népszerű
Ajánljuk