HÍREK
A Blikk megszerezte a találkozó részletes tervét. A kínai elnök menüje, ajándéka, programja nagy része és fogadtatásának más részletei is kiderültek.
HÍREK
Állítólag több száz fős delegáció, magas rangú tisztviselők sora és egy különleges őrezred kíséri majd a Budapestre érkező kínai elnököt. Hszi Csin-ping autója is híres, a limuzint sokszor a kínai Rolls-Royce-ként emlegetik.
HÍREK
Nem bírta az aszfalt a heves esőzéseket. A környéken hetek óta annyi csapadék esett, hogy több épület és híd leomlott, de gyakoriak a földcsuszamlások is.
HÍREK
Musk vasárnap találkozott Zsen Hung-pinnel, a kereskedelmi tanács vezető tisztségviselőjével, aki egyúttal a napokban megnyitott pekingi autókiállítás főszervezője is, majd fogadta őt Li Csiang miniszterelnök.
HÍREK
Úgy fest, a TikTok lesz az első nagy közösségi platform, amit betiltanak az Egyesült Államokban. Mutatjuk, hogy a közösségi oldalak milyen módszerekkel figyelnek meg minket és mire használják a kincset érő tudást.
HÍREK
A Kínai Kommunista Párt vezetője május 8–10. között Magyarországra jön. A hírek szerint négyszáz fős delegáció élén érkezik, és itt-tartózkodása idején komolyabb útlezárásokra lehet számítani Budapesten, mint Ferenc pápa látogatásának idején.
HÍREK
Egyébként már kész terv van arra, hogy a vasúti hálózatba bekössék a repteret, így a különböző elővárosi és távolsági vonatok megállnának ott, ezáltal nemcsak a belvárosból, de Kelenföldről, vidéki nagyvárosokból is elérhető lenne.
HÍREK
A független képviselő szerint az eddig ismeretlen, második szerződés gyakorlatilag szabad kezet ad a magyar kormánynak, hogy a kínaihoz hasonló totális megfigyelőállamot építsen ki.
HÍREK
Bill Nelson úgy véli: hiába tudományos célúak hivatalosan a kínaiak űrmissziói, titokban több dologra is készülnek.
HÍREK
Nemcsak Max Verstappen negyedik helyezése okozott meglepetést a sanghaji sprintidőmérőn, hanem a pálya mellett izzó-lángoló gyep is.
HÍREK
Hszi Csin-ping és Orbán Viktor legutóbb tavaly ősszel találkoztak Pekingben. A kínai elnök Franciaország és Szerbia meglátogatása után ugorhat be Budapestre.
HÍREK
A hercegné múlt pénteken tette közzé egy videóban, hogy rábetegség miatt kemoterápiás kezelésben részesül. Ezt követően Rishi Sunak brit miniszterelnök elítélte a hercegnét az elmúlt hetekben támadó internetes trollokat.
HÍREK
Nem elírás: a BYD Seagull alapmodellje mindössze 3,5 millió forintba kerül. Viszont a 30 kilowattórás akkumulátora csupán 305 kilométeres hatótávot ígér.
HÍREK
A cég reagált azokra az aggodalmakra, hogy ujgur kényszermunkások gyárthatják a rendkívül olcsó termékeik egy részét. Azt is leírták, mi történik a vásárolásoknál megadott személyes és bankkártya-adatokkal.
HÍREK
A sárkány évét köszöntő fesztivál két hétvégén keresztül zajlik Budapesten a kőbányai Chinatown-ban. Az első hétvégén, január 28-án az ősi Quanzhou város gazdag kultúráját és hagyományait mutatták be.
HÍREK
Hszincsiang tartományban ilyen erős földmozgást utoljára több mint 35 éve figyeltek meg. Több utórengés is követte az első hullámot.
Népszerű
Ajánljuk