SZTÁRVILÁG
Miután Gajdos Tamás fél órával az adáskezdés előtt jelezte, nem ér be időben a stúdióba, Rónai Egon helyettesítette az ATV Híradó szerda délutáni adásában. Belső vizsgálat indult az ügyben.
SZTÁRVILÁG
Mi történhetett? Gajdos Tamás nem jelent meg az ATV Híradójában – belső vizsgálatot indít a csatorna
Egyelőre nem tudni, miért hiányzott a műsorból a veterán tévés, de nem ez volt az első eset. Most Rónai Egon ugrott be a helyére.
SZTÁRVILÁG
A koronázási ceremóniára érkező Károly és Kamilla miattuk maradhatott a hintóban az apátság előtt.
SZTÁRVILÁG
Az év eleji átszervezések nyomán keletkeztek bonyodalmak a bérkifizetésekben, amit még mindig nem sikerült orvosolni.
SZTÁRVILÁG
Győrfi Pál korábban visszautasította Spányik András vádjait, ő most arról beszélt: sokak véleményét hangosította ki bejegyzésével.
SZTÁRVILÁG
Az OMSZ határozottan visszautasítja az orvos vádjait, aki viszont szervezési hibákat emleget.
SZTÁRVILÁG
Az összes indulásra kiszámolt átlagos késés 23 perc volt. A Wizz Air Nagy-Britanniából induló járatainak átlagos késése ennek a kétszerese, 46 perc és 6 másodperc volt tavaly.
SZTÁRVILÁG
Később a kormányfő sajtófőnöke azt mondta: a beszéd nem marad el, a kormányfő a frakciók napirend előtti felszólalásai után következik majd.
SZTÁRVILÁG
A vasúttársaság kéri az utasoktól, hogy a meteorológiai riasztás miatt a katasztrófavédelem által közzétett felhívásnak megfelelően lehetőleg ne induljanak útra.
SZTÁRVILÁG
A rendelőben támadó férfi a nő volt párja volt, a rendőrségnek a betegek segítségével sikerült elkapni.
SZTÁRVILÁG
A szakértő szerint az utasok jobban teszik, ha előre készülnek a helyzetre, például kerülik a késő délutáni és esti járatokat.
SZTÁRVILÁG
A redditezők kiakadtak, de van olyan hozzászóló, aki szerint a munkáltató minden további nélkül hozhat ilyen szabályokat.
SZTÁRVILÁG
A villamos és vonat hibrid jármű továbbra sem húsz percenként jár Szeged és Hódmezővásárhely közt, és hibája is akad bőven.
SZTÁRVILÁG
Király Kinga Júlia író és kollégái azért utaztak Rómába, hogy többek között egy holokauszt-túlélővel interjúzzanak, de ezt végül a 16 órás késés miatt nem tudták megtenni.
SZTÁRVILÁG
A Posta azt ígéri, mindent megtesznek, de nagyon kevés a postás, néhol irodisták segítenek be a kézbesítésbe.
Népszerű
Ajánljuk