UTAZZ
Talán nem is tudtál róla, hogy Békéscsaba az ország egyik, kerékpárutakkal és bringás szolgáltatásokkal legjobban ellátott vidéke. Most adunk néhány tippet, hogy mit érdemes felfedezni a Viharsarok gyöngyszemében és környékén.
UTAZZ
Elsősorban a Balaton környékéről ellopott kerékpárokról van szó, de az ügynek nemzetközi szála is van.
UTAZZ
Az autó a jelek szerint sietett, de végül mégis leállt a körforgalom előtt, hogy kioktassa a kerékpárost. A mögöttük haladók azonban fedélzeti kamerával rögzítették az esetet.
UTAZZ
A szervezők és a hatóságok szerint mintegy 15 ezren vettek részt a tekerésen a változékony idő ellenére is. A bringások elmondták 12 követelésüket is.
UTAZZ
Nem csak futva, hanem kerékpárral, gyalogosan, vagy éppen kis kerülővel – egy kényelmes túrával is megpróbálkozhatsz versenyezni az idén éppen 150. évét ünneplő szerelvénnyel.
UTAZZ
Tervek szerint megduplázzák a Bubik számát, olyan helyekre is eljuttatják a szolgáltatást, ahol eddig kevésbé vagy egyáltalán nem volt jelen.
UTAZZ
4 év, 2 hónap, 3 hét és 5 nap. Pontosan ennyi idő kellett Zitának és Árpádnak, hogy körbetekerjék a Földet. Világkörüli nászútjukon 46 országban jártak, 40 143 kilométert tettek meg.
UTAZZ
A fiú szabályosan akart átkelni, a sofőr azonban későn vette észre, így nagy sebességgel elütötte. Az ügyészség pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást kért a gázolóra.
UTAZZ
A verseny utolsó 200 méterén az összetettet és az etapot is vezető venezuelai elveszítette az uralmát a kerékpár felett, óriásit bukott, ráadásul arccal érkezett a betonra.
UTAZZ
Az Országos Mentőszolgálat és kormánypárti influenszerek is sokszor féltették már a megkülönböztető jelzéssel közlekedőek a karókkal elválasztott bringaúttól.
UTAZZ
A Las Vegas-i gázolásról egyik pillanatról a másikra döntött a két tinédzser. Még azt is felvették, ahogy a kerékpáros magatehetetlenül hever az úton.
UTAZZ
Ezzel három szakágból van vb-érme ebből a korosztályból: hegyikerékpárban és terepkerékpárban 2020-ban egyaránt második volt.
UTAZZ
200 ezer forinttal több gyűlt össze a református gyerekkórház számára, mint amit előzetesen elterveztek. A pannonhalmi öregdiákok 4070 kilométert tekertek le június vége óta.
UTAZZ
Till Lindemann a híd közepén pózolt, míg a zenekar többi tagja a Lánchídon bringázott. Ezután kétszer is megtöltötték a Puskás Arénát.
Népszerű
Ajánljuk