HÍREK
Varga Ferenc azt írja, nem engedheti meg magának, hogy a Jobbikkal együtt várjon a csodára, ezért függetlenként folytatja tovább a munkáját.
HÍREK
Lőcsei Lajosnak a biztonsági őr azt mondta, hogy már a múltkor is balhézott, pedig még soha nem járt korábban a szórakozóhelyen.
HÍREK
A 61 éves Flordelis dos Santos férjével rendkívül népszerű egyházat is alapított, 55 gyereket nevelt, sajátjaik mellett nagyrészt Brazília szegénynegyedeiből fogadták örökbe őket.
HÍREK
A szegedi képviselő ellen körözést adott ki a rendőrség. Szabó péntek este azt mondta, hogy a barátaitól értesült körözésről, pedig hetek óta nyomkövetőt visel, és tudják a telefonszámát is.
HÍREK
Hoppál Péter hozzászólásából az nem derült ki, hogy pontosan milyen pénzre gondolt, és ezt kik kapták.
HÍREK
Az úttest széle és a szegély között szinte végig akár 10 cm széles, 5-20 sem mély rés nyílt, el lehet képzelni, mi történik, ha egy kerékpáros véletlenül, akár sötétben belehajt – írta a képviselő a demjéni bicikliútról.
HÍREK
A Párbeszéd politikusa egy fotót is megosztott, ahogy képviselőtársa kezében egy tiltakozó táblával áll az ülésteremben.
HÍREK
Költségvetési csalás, magánokirat-hamisítás és kémkedés miatt ítélték el a KGBélának is nevezett egykori politikust.
HÍREK
Olekszij Suravko a Janukovics-féle Régiók Pártjának volt a politikusa. 2015-ben hagyta el Ukrajnát, és csak idén tavasszal tért vissza az ország oroszok által megszállt részébe.
HÍREK
A havi fizetésük tavasszal emelkedett. Ehhez jönnek még a juttatások, a benzin- és telefonköltség térítése, munkatársaik fizetése vagy a bérlemények rezsijének kifizetése.
HÍREK
Mivel tiltakozásul nem volt ott az alakuló ülésen, Kövér László házelnök azóta sem engedi letenni neki az esküt.
HÍREK
A népharag miatt Lengyelországban a miniszterelnöki és a képviselői fizetések kis emelésének ötlete is megbukott.
HÍREK
„Te igazából német sem vagy, európai sem vagy, semmi sem vagy, csak egy korunk hőse. Afféle idegesítő senki, akit ez a nyomorult, beteg, pitiáner kor eljuttatott oda, ahol most vagy” - üzente Daniel Freundnak, aki bírálta Orbán tusványosi beszédét. A reakció sem maradt el.
HÍREK
Még a budapesti képviselők is havi 2750 kilométernyi üzemanyagra elegendő pénzre jogosultak a módosításnak köszönhetően.
Népszerű
Ajánljuk