HÍREK
A volt államfő a Sütni jó Alapítványnál járt, ahol 60 rúd bejglit készítettek. A pék nagyon elégedett volt a valamikori államfő teljesítményével.
HÍREK
A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd többek között arról beszélt, hogyan értékeli azokat a társadalmi változásokat, amelyek azóta történtek, hogy a kegyelmi ügy kirobbant.
HÍREK
A miniszter szerint a Fidesz kívülről és belülről is megrendült a kegyelmi ügy hatására, ennek pedig hosszantartó politikai következményei lehetnek.
HÍREK
Nem az első intézmény ez, ahova nem engedik be az ellenzéki EP-képviselőt. Fülöp Attila előtt helyettese is nehezményezte, hogy Magyar be akar jutni a gyerekotthonokba.
HÍREK
Ez volt az az intézmény, aminek igazgatóhelyettese kegyelmet kapott Novák Katalintól, ami közvetve Magyar Péter politikai karrierjének kezdete volt.
HÍREK
A politikusnak egyelőre még nem válaszolt az intézmény, ő mégis megkísérli majd a bejutást. Az otthonhoz kapcsolódó kegyelmi ügy volt az, aminek köszönhetően elindulhatott a korábbi ügyvéd politikai karrierje.
HÍREK
A püspök szerint a lelkésznek az a dolga, hogy kegyelmet kérjen, azt pedig „senki sem érdemli meg, érdemtelenül adják.”
HÍREK
Arról, hogy mi történt vele az utóbbi időben, azt mondta: „Nyilván változtak a körülmények… és nem javultak”,
HÍREK
Novák Katalin február 10-én mondott le a köztársasági elnöki pozíciójáról, mert a tavalyi pápalátogatásra hivatkozva kegyelmet adott K. Endrének, aki pedofil bűncselekmények eltussolásához asszisztált a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyetteseként.
HÍREK
A DK-s politikus egyáltalán nem bánja, mert szerinte így újra a figyelem középpontjába kerülhet a bicskei pedofilügy és a kegyelmi botrány. A mentelmi jogról az Európai Unió jogi bizottságának kell döntenie.
HÍREK
A miniszterelnök-helyettes szerint ugyanakkor Novák Katalint vagy Balog Zoltánt nem lehet rákényszeríteni, hogy beszéljen az okokról, amit egyébként ő maga sem ért.
HÍREK
Ott ugyanis megírták, hogy Balog még minisztersége alatt több alkalommal kettesben utazott Novák Katalinnal külföldi hivatalos utakra. Szerinte téves statisztikai adatokra hivatkoznak a cikkben.
HÍREK
Sokan kíváncsiak arra, hogy miért kapott kegyelmet a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese, aki megpróbálta eltussolni a felettese pedofil bűncselekményeit. Novák szerint azonban ő már minden kérdésre válaszolt a lemondásakor, csak figyelmesen kell hallgatni.
HÍREK
A bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettese azt állítja, hogy ártatlan. Szerinte őt meghurcolták, nem követett el semmi törvénysértőt.
HÍREK
A református lelkész a 777-nek beszélt arról is, hogy kereste a kegyelmi botrány kitörése után Novák Katalint, felajánlva segítségét, de a volt köztársasági elnök erre nem tartott igényt.
HÍREK
Annak idején politikusként nem vette át, de püspökként már elfogadta. Most meg kell válnia a megtisztelő címtől.
HÍREK
A bicskei kegyelmi botrány miatt idén februárban lemondott köztársasági elnök lakást egyelőre nem igényelt, titkárságot viszont igen. A titkárságvezető is sokat visz haza havonta.
Népszerű
Ajánljuk