KÖZÖSSÉG
A legendás zenésztől sorra búcsúznak a közösségi médiában. Többek között Orbán Viktor oldalán is megosztottak egy posztot.
KÖZÖSSÉG
A KDNP ugyan bennmaradt a pártszövetségben, de magyar vezető kormánypárti politikusok így sem nagyon jártak a Néppárt csúcstalálkozóira.
KÖZÖSSÉG
Egyórás interjút adott Márki-Zay Péter az Együtt korábbi politikusának, Juhász Péternek, amelyben melegnek nevezett egy kereszténydemokrata kormánytagot, és hozzátette: szerinte még a barátja nevét is ismeri.
KÖZÖSSÉG
A Fidesz-frakció azt közölte, elzárkóznak attól, hogy egy olyan jelentést támogassanak, amely „egy ilyen komoly témát csak ürügyként használ fel”.
KÖZÖSSÉG
A politikus Kárpátaljára utazott volna adományokat átadni, de kiderült, hogy egy korábbi döntés alapján három évig nem léphet be északkeleti szomszédunkhoz.
KÖZÖSSÉG
Az erről készült fotó eljutott Baranyi Krisztinához is, ő pedig megosztotta a közösségi oldalán. Egyben üzent a Fidesz-KDNP szavazóinak is.
KÖZÖSSÉG
Aradszki András 50 napot töltött lélegeztetőgépen, utána még hónapokig lábadozott. Orbán Viktor külön is köszöntötte.
KÖZÖSSÉG
Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs javaslata csak az alapfizetést hagyta volna meg a képviselőknek a veszélyhelyzet alatt. Ezt a Fidesz és a KDNP szó nélkül leszavazta.
KÖZÖSSÉG
Hiába a 11 éves közös kormányzás a Fidesszel, a kilépésben nem tartanak a nagyobbik kormánypárttal.
KÖZÖSSÉG
Az ellenzék egyöntetűen elutasítóan áll az előterjesztéshez. Szerintük a kormány nem élt, hanem visszaélt a rendkívüli felhatalmazással.
KÖZÖSSÉG
Az országgyűlési képviselő még novemberben fertőződött meg a koronavírussal, sokáig intenzív osztályon ápolták, de már jobban van.
KÖZÖSSÉG
Hende Csaba frakcióvezető-helyettest és Nacsa Lőrincet, a KDNP frakciószóvivőjét is tesztelték, negatív lett az eredmény.
KÖZÖSSÉG
Darák Péternek fizetése a bírói alapbér hétszerese vagyis 3,2 millió forint lenne. A Demokratikus Koalíció szerint időszerű az igazságügyi dolgozók fizetésének rendezése, de a vezetők aránytalan béremelésével valójában a függetlenségüket vásárolják meg a kormánypártok.
KÖZÖSSÉG
Szerintük a KDNP Nógrád megyei elnöke és a Fidesz szécsényi szervezetének elnöke az építkezés helyett a rombolás pártjára álltak.
Népszerű
Ajánljuk