KÖZÖSSÉG
„Folyamatosan figyelem a telefonom, hogy tudjam, még életben van a férjem” – Szívszorító interjút adott a Fókusznak a Budapesten élő ukrán teniszcsillag felesége.
KÖZÖSSÉG
Az ukrán katonáknak is tett ajánlatot, a különböző hőstettekért más-más szolgáltatást nyújt.
KÖZÖSSÉG
„A Kreml a minimális tiszteletet sem hajlandó megadni saját halottainak” - írta Anton Shekhovtsov, a Demokratikus Integritásért Központ igazgatója.
KÖZÖSSÉG
A védelmi miniszter helyettese szerint az oroszok haditechnikában is komoly veszteséget könyvelhetnek el.
KÖZÖSSÉG
A tengerészgyalogos zászlóalj tagja röviddel az oroszok érkezése előtt értesítette társait döntéséről, akik az üzenet olvasása közben hallották a detonációt.
KÖZÖSSÉG
Az egykori nehézsúlyú bokszvilágbajnokot döntésében a családja és hazája iránti szeretet motíválta.
KÖZÖSSÉG
A férfit a brit Anne Frankként emlegetik, ugyanis naplót is írt azokról az évekről, amikor a befogadó családjánál rejtőzködött.
KÖZÖSSÉG
Egy Benkő Tibor által jegyzett rendelet szerint azok a tisztek, altisztek és legénységi állományú katonák, akik szolgálatot teljesítenek a sürgősségi betegellátást nyújtó osztályokon fokozott igénybevételi pótlékra lettek jogosultak.
KÖZÖSSÉG
Afganisztán után egy újabb veszélyes helyen fog harcolni az iszlamisták ellen magyar katonák egy csoportja.
KÖZÖSSÉG
A veterán szerint társai halála is hiábavalóvá vált így, hogy az amerikai csapatok kivonásával a tálibok visszafoglalták az országot.
KÖZÖSSÉG
A csodával határos módon túlélte a balesetet, kisebb sérülésekkel került kórházba, kép is készült a károkról.
KÖZÖSSÉG
A frissdiplomás anno katonai szolgálata miatt hagyta félbe tanulmányait, most azt akarja bebizonyítani, sosem késő visszatérni az iskolapadba.
Népszerű
Ajánljuk